Nem kötelező elbúcsúzni a csekktől

Vágólapra másolva!
Több magyarországi áramszolgáltató arról tájékoztatta a vállalkozásokat, hogy az új szerződési feltételek szerint át kell térniük a csekkről a banki utalásra. Az [origo] azonban megtudta, hogy nem kötelezheti erre az ügyfeleket a szolgáltató, továbbra is lehet csekken fizetni.
Vágólapra másolva!

Az áramdíjat csak banki átutalással fizethetik gazdálkodó szervezetek és egyéni vállalkozók - közölte július utolsó napjaiban az előfizetőknek postázott levelében a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. A módosításhoz egy "Fizetési Nyilatkozat" kitöltését kérik legkésőbb 10 munkanapon belül.

A szolgáltatók a megváltozott Közüzemi Üzletszabályzatra hivatkoznak, amelynek a számla kiegyenlítésének módjáról szóló részéből kivették a bankszámlával nem rendelkező, nem lakossági szerződők esetében a postai csekken történő fizetés lehetőségét.

Három lehetőséget kínálnak a jövőben: a fogyasztók csoportos beszedési megbízás, inkasszó, vagy egyedi átutalás közül választhatnak.

A két -szinte teljesen azonos - levél közepén szóba kerül a sikeres kitöltők között mindkét társaság által kisorsolt 10-10 darab 20 ezer forint értékű ajándékcsomag. Ebből arra következtettünk, hogy nem kötelező az átállás.

Nincs kötelező átsorolás - mondta az [origo] kérdésére Dr. Boross Norbert, az Elmű szóvivője. Aki nem küldi vissza a papírt, az marad a régi elszámolási rendszerben, sőt az új szerződők is kérhetnek csekkes fizetést - tette hozzá. A levél egy rendszeres kampány része, amelyben a társaság a banki átutalásra szeretné ösztönözni a fogyasztókat. Véleményük szerint ez a fizetési mód kényelmesebb és biztonságosabb a készpénzesnél, és egyben lépés az internetes ügyfélszolgálat felé. A közbiztonság helyzetén nem vitáztunk a szóvívővel, ám a levél hangnemével kapcsolatos kérdésünkre elismerte: lehetséges, hogy nem szerencsés a megfogalmazás.

Az Elmű telefonos ügyfélszolgálatán néhány nappal korábban még más tájékoztatást kaptunk, ők a levél tartalmának megfelelően azt valószínűsítették, hogy aki mostantól szerződik, annak már nem lesz módja sárga csekken fizetni. A szóvivőtől kapott tájékoztatás sem minősül jogforrásnak, tehát a jövőben elsősorban a szolgáltató jóindulatában bízhatnak a fogyasztók.

A kitöltés mikéntjéről érdeklődve az ügyfélszolgálattól megtudtuk azt is, hogy az átsorolás nem lehetetlen, mert a szerződők nagy részének tudják a bankszámlaszámát, és az aktuális üzletszabályzatban nem szerepel a csekkes fizetés. A bankszámlánkra vonatkozó adatokat ezen a papíron semmiképpen ne töltsük ki, mert akkor rögtön a csoportos beszedési megbízás esete forog fenn.

Az ajándéksorsolás is felkelti az érdeklődést: hol lehet a kutya elásva? A sorsoláson csak a formanyomtatványt maradéktalanul kitöltők vettek részt, amihez a "fogyasztási helyen folytatott fő tevékenységük" című mezőt is ki kell tölteni. A cégadatok Magyarországon nyilvánosak, de valóban sokkal egyszerűbb egy húszezer forintos jóváírással kecsegtetve megtudni, hogy a kedvezményes lakossági tarifával működteti üzemét a vállalkozó. Az ügyintéző szerint erre nem az Elmű, hanem az Energia Hivatal kíváncsi, ők gyűjtik ezt az adatot. A hivataltól a cikk megjelenéséig nem sikerült erről többet megtudnunk, de az Elmű szóvivője elmondta, hogy az úgynevezett adattisztítás során az is előfordulhat, hogy az ügyfél jár jól. Az új szerződéseken egyébiránt már szerepel a fő tevékenységi körre vonatkozó kérdés.

Az utolsó érdekes részlet a válaszborítékon van: a visszaküldött nyilatkozatokat a Piac- és termékfejlesztési osztály gyűjti, tehát itt valóban egy ösztönzőkampányról van szó.

Igyekeztünk annak is utánanézni, hogy mi történik, ha az áramszolgáltató mégis jogosultságot szerez arra, hogy szabadon leemelje a vállalkozás bankszámlájáról az általa számított összeget. A banknak az ügyfél megadhat egy limitet, aminél magasabb összeg nem kerül utalásra. Túlzottan sok értelme persze ennek sincs, hiszen az Elmű csak akkor hajlandó érdemben foglalkozni a túlszámlázási panaszokkal, ha nincs díjtartozás.

A szabályzatot tanulmányozva kiderül, hogy a szolgáltató túlszámlázása esetén a fogyasztót visszatérítés illeti meg, és amennyiben ez 8 napon túl történik, akkor kötbér és késedelmi kamat is jár.