Több pénz lesz turizmus fejlesztésre

Vágólapra másolva!
A kormány Magyarország megújítását illetően arra törekszik, hogy azokba a területekbe is több pénzt fektessen, amelyek úgymond meg "lefedetlenek", ilyen a turizmus - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő Balatonfüreden. A turizmus Magyarországon 400 ezer embernek biztosít munkát.
Vágólapra másolva!

A nemzetgazdaság egyik legkomolyabb szolgáltató ágazata a turizmus, amelyre a kormány a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 2004-2006 között 31 milliárd forintot fordított, idén és a következő évben pedig ennek az összegnek több mint a négyszeresére - 143 milliárd forintra - lehet pályázni - mondta Újhelyi István. Tájékoztatása szerint 2007-2013 között összesen 305 milliárd forint jut majd a turizmus fejlesztésére.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta: három fejlesztési ütemben megújul Füred történelmi belvárosa - a fejlesztés a Balaton Ékköve elnevezésű programként ismert -, s az első ütem beruházásaihoz 2005-ben közel 400 millió forintos támogatást biztosított a kormány az ellenzéki vezetésű városnak. Ebből újult meg a két sétáló utca - a Blaha és a Kisfaludy -, valamint a Vitorlás tér, de új képzőművészeti galéria, Borok Háza, üzletközpont és szabadtéri színpad is épült.

Bóka István hangsúlyozta: a fejlesztés második ütemére - mint kiemelt támogatású kormányzati projektre - 1,7 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány, s ebből az összegből fedezik majd az üdülőnegyed központjában lévő egykori szovjet üdülő elbontását is. A több mint egy hektáros területet idén térítésmentesen kapta meg a kormányzattól a város és a roskatag állagú üdülő helyén parkot alakítanak ki - mondta Bóka István.

Felújítják a történelmi városmag két műemléki épületét is, az úgynevezett Invalidus-házat és Vaszary Kolos, egykori katolikus hercegprímás kastélyát.. Ebben múzeumot, képtárat szeretnének berendezni - tette hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy a támogatásból szeretnék megújítani a Jókai-múzeumot is és a szívkórház előtti Gyógy teret.

A fejlesztés harmadik ütemében a Huray-piac helyén színházat vagy gyermekek kulturálódását, szórakozását biztosító intézményt szeretnének építeni, illetve az üdülőnegyedi zöldövezet, a kiserdő rehabilitációját oldják meg. A Balaton Ékköve program harmadik, befejező ütemének megvalósításához 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatásra nyújtanak majd be pályázatot.