Államadósságot gerjeszthet a MÁV

Vágólapra másolva!
Akár egy százalékkal is növelheti az államadósság kimutatott mértékét, ha a MÁV Start Zrt. - az uniós szabványoknak megfelelően - 2008 januárjától elszámolástechnikai szempontból az államháztartás része lesz.
Vágólapra másolva!

Egyetlen lényeges ponton változhat 2008-ban az államháztartási gazdálkodási körbe tartozó cégek sora, ez a MÁV Zrt., illetve személyszállító ágazata, a MÁV Start Zrt. - olvasható a 2008-as költségvetés tervezési köriratában - írja a Napi Gazdaság.

Az uniós szemléletű hiány számbavételekor a szabályok szerint nemcsak a szűkebb értelemben vett államháztartást - minisztériumi és önkormányzati fenntartású intézményeket - kell figyelembe venni, hanem azokat a részben állami tulajdonú vállalatokat is, amelyek közfeladatot látnak el, működésüket az állam szabályozza és árbevételük több mint felét állami forrásokból kapják.

A MÁV feldarabolásával - a teherfuvarozási ágazat, vagyis a MÁV Cargo Zrt. eladásával - az állami kézben maradó MÁV-csoport több szempontból is megfelel az ESA (European System Accounts) előírásoknak, ezért várhatóan 2008 januárjától az államvasút is államháztartási körön belülre kerül. Így a MÁV folyó hiánya 2008-ban növeli az ESA-hiányt, valamint az adóssága az államadósságot. A MÁV Zrt. államilag garantált adóssága az év elején meghaladta a 250 milliárd forintot, ami a GDP egy százaléka.

Ugyanakkor a MÁV-csoport tőkeemelésre az idei költségvetésből 111 milliárd forintot kapott állami támogatás mellett, ez utóbbi az idén meghaladja a 102 milliárd forintot (igaz, ezen a pénzen a MÁV osztozik a Gysev-vel). Az állam a MÁV Cargo eladásából 80 milliárd forintot remél, ami szintén az adósságállományt csökkentheti - mondta lapunknak Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca sajtófőnöke.

A pénzügyi tárca tervei szerint még egy új cég kerülne állami körbe, a Magyar Turizmus Zrt., amely gyakorlatilag a gazdasági tárca főosztályaként is működhetne, ám ez az egyébként logikus döntés nem befolyásolja az államháztartási számokat. Az állami körből kikerül a Millennium Média Kft. - ez a cég építi az MTV új óbudai székházát.

Számos egyéb változás is várható, hiszen az idei tizenhármas lista 2008-ban látszólag 16 cégre bővül. A látszólagos változás a fővárosi Művészetek Palotája körüli komplexumot érinti: míg korábban az egész területet a Kultúr-part Kft. kezelte, ez mostantól négy külön cég feladata: a Hagyományok Háza Ingatlanfejlesztő (If) Kft.-é, a Nemzeti Filharmónia If. Kft.-é, a Duna Múzeum If. Kft.-é, valamint az MP (Művészetek Palotája) Projekt Vagyonkezelő Kft.-é - derül ki a Napi Gazdaságból.