Nem tudja a GKM átszervezni a Volánt

Vágólapra másolva!
Regionális színtű társaságokba kell augusztus végéig összevonni a Volán-társaságokat, de hiába szorít a határidő, a szaktárca ezt nem tudja megtenni. A Volán-társaságok vagyonkezelői joga ugyanis még nem került át a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM), enélkül azonban nem lehet végrehajtani a regionális társaságokba szervezésről szóló kormányhatározatot.
Vágólapra másolva!

A helyközi tömegközlekedési rendszer átalakításával összefüggő, egyes feladatokról szóló tavalyi kormányhatározat szerint a Volán-társaságokat 2007. augusztus 31-éig regionális szintű társaságokba kell összevonni, a végrehajtásért a gazdasági és közlekedési miniszter felelős.

A 24 Volán-társaság felett jelenleg a tulajdonosi jogokat az ÁPV Zrt. gyakorolja, a szakmai felügyeletet pedig a GKM látja el.

Korábbi elképzelések szerint az ÁPV Zrt.-nél lévő Volán-részvényeket még 2007 januárjában a GKM vagyonkezelésébe kerültek volna. A menetrend szerint először a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) adták volna át a részvényeket, majd ezt követően a KVI vagyonkezelési szerződést kötött volna a gazdasági tárcával. A minisztérium korábbi közlése szerint célja a 2012-es piaci liberalizációig a Volán-társaságok megerősítése regionális összevonásokkal, vonalhálózatok újraszervezésével, a menetrendek összehangolásával.

A Volán-részvények ügyét nem segítette, hogy bár elkészült az állami vagyonról szóló új törvény, amely mindhárom vagyonkezelő szervezet státuszát módosítja, egyelőre nem lépett hatályba. A parlament 2007. június 25-én fogadta el a törvényt, amely szerint az ÁPV Zrt., a KVI és a Nemzeti Földalapkelező Szervezet összevonásával létrejön a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. Sólyom László köztársasági elnök azonban július elején megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. A jogszabályt a parlament az ősszel tárgyalhatja újra.

Az ÁPV ZRt. korábban közölt adatai szerint a 24 Volán-társaság saját tőkéje 41 milliárd 532 millió 141 ezer forint, jegyzett tőkéje 66 milliárd 716 millió 513 ezer forint. Tavaly a Volán-társaságok a helyközi menetrend szerinti forgalomban 483 millió utast szállítottak és 8,838 milliárd utaskilométert teljesítettek.

[origo]/MTI