Rekord nézőszám idén a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj alatt összesen csaknem 251 ezer szurkoló volt kint a mogyoródi pályán. Ez, a Népszabadság információi szerint több mint 2,3 milliárd forint árbevételt eredményezett a Hungaroring Sport Zrt. számára, ami azért elmarad az állam által fizetett jogdíjtól.
Vágólapra másolva!

A Hungaroring Sport (HS) Zrt. vezetőinek várakozásainál jóval több szurkoló váltott jegyet az elmúlt hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjra. Az immár hivatalos adatok szerint - a csütörtöki nyitást is belevéve - csaknem 251 ezren voltak kint a négy nap alatt a Hungaroringen - tájékoztatta a Népszabadságot Palik László, a HS Zrt. elnöke. Ez számottevő, 32,6 százalékos bővülés az elmúlt évi "teljesítményhez" képest, és egyben rekordnézőszámot is jelent.

A versenyen valamivel több mint 2,3 milliárd forintos árbevételt kasszírozott a HS Zrt. a Népszabadság értesülései szerint. Ez pedig jócskán meghaladja az elmúlt néhány év forgalmát, amikor is jellemzően 2 milliárd jött össze, elmarad azonban a jogdíjra kifizetett állami juttatástól, ami csaknem 3 milliárd forint volt. Szakértők viszont rendre hozzáteszik: a futamnak a "nemzetgazdasági hozadéka" jóval nagyobb az éppen aktuális jogdíj nagyságánál.

A mostani látogatói eredményt nem lehet egyértelműen összevetni a korábbi, 220 ezret meghaladó nézőcsúccsal, mert akkor nem volt csütörtökön nyitva a Hungaroring. A cég elnöke elmondta, hogy már jó ideje csökkent a Hungaroringre látogató szurkolók száma. A negatív tendenciát tavaly sikerült megállítani, amikor 12-13 százalékos fejlődést tudtak összehozni.

A mostani bővülés már azért is különösen örömteli, mert tavaly még azért aggódtak, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszavonulása nem tartja-e távol a szurkolókat a Hungaroringtől - tette hozzá Palik. Ráadásul a BMW-csapatban szereplő Robert Kubica a vártnál több lengyel rajongót vonzott. De a korábbiaknál jóval több cseh és orosz néző is érkezett. A nézőszám egyébként, a világbajnokság többi futamával összevetve is számottevőnek mondható. A szervezők egy-egy futamot 220-230 ezer látogató esetén már igen sikeresnek szoktak nevezni.