Sokat spórolhatunk a tanszereken

Vágólapra másolva!
Több tízezer forint eltéréssel is lehet venni tanszereket, érdemes tehát a vásárlás előtt felmérni az áruházak kínálatát. Az [origo]  körképe szerint akár valamivel több mint 3000 forintért is megvehetjük az alapvető tanszereket a tankönyvek nélkül, ebben az esetben azonban a minőség nem garantált.
Vágólapra másolva!

A legolcsóbb ritkán a legjobb - állítják az [origo] által megkérdezett szülők, ugyanakkor a minőséget - főleg, ha a családban több gyerek van - nehéz megfizetni, teszik hozzá. Átlagosan ugyanis 15-20 000 forintot kell költeni egy általános iskolás gyermekre a tanév kezdetén, míg a középiskolásra 10 000 forint a minimum. Ebben az összegben azonban nincs még benne a tankönyvek, és a kötelező olvasmányok ára, ami iskolánként változó, középiskolában akár az 50 000 forintot is elérheti. A tankönyvek 10 000 és 25 000 forint között vannak, ezen azonban nem nagyon lehet spórolni.

Lehet viszont a kiegészítökön, érdemes tehát felmérni a boltok és áruházak készletét, mielőtt beszerezzük a szükséges kellékeket az iskolához. A takarékosabbak körülbelül 3000 forintból úszhatják meg a vásárlást, a minőséget azonban nem garantálja az olcsó termékválasztás. A tartósabb, divatosabb termékeket keresők akár 40 000 forintot is elkölthetnek a minimális készletre.

Az egyes tanintézmények és a szaktanárok által megkívánt tanszercsomagok összetétele különböző, mivel azok elsősorban az adott iskola pedagógiai programjához igazodnak. A különféle kiegészítő elemeket tehát csak az iskola konkrét listája alapján érdemes megvásárolni, mivel, ami az egyik iskolában alapvető felszerelésnek számít, az a másikban fölösleges pénzkidobásnak minősül. Egyes tanintézményekben például előírják a testnevelésórára kötelező viseletet, ezért szükségtelen megvenni a felszerelést előre.

Az [origo] éppen ezért az általános iskolában általában szükséges felszereléseket kereste a boltokban, és árban, valamint minőségben is nagy különbségeket találtunk. A Metro áruházba például nem érdemes iskolaszerekért ellátogatni, ha olcsón akarjuk megúszni a tanév elejét. Az [origo] felmérése szerint a legtöbbet ott lehet elkölteni, különösen, ha nem az árszint, hanem külső alapján dönt a szülő. Egy tollért például 6468 forintot is fizethetünk, de a legdrágább iskolatáskát is ott találtuk 18 598 forintért.

Szükséges felszerelés általános iskolában
(minimum árak)
TescoAuchanMETROPapírbolt
füzet A5-ös, minimum 15 darab11 Ft 19 Ft190 Ft35 Ft
Grafitceruza25 Ft/4 db59 Ft/6 db178 Ft/3 db20 Ft
Színesceruza-készlet379 Ft399 Ft380 Ft379 Ft
Hegyező15 Ft35 ft/2 db142 Ft40 Ft
Vízfestékkészlet59 Ft125 Ft154 Ft250 Ft
Temperakészlet249 Ft299 Ft586 Ft500 Ft
Ecsetkészlet49 Ft149 Ft358 Ftnem volt
Zsírkrétakészlet109 Ft99 Ft120 Ft120 Ft
A4-es rajzlap (30 db)75 Ft155 Ft-120 Ft
Félfamentes írólap A5-ös20 Ft49 Ft41 Ft35 Ft
Famentes írólap A5-ös45 Ft69 Ft70 Ftnem volt
Színes gyurma259 Ft109 Ft206 Ft219 Ft
Tompa hegyű olló89 Ft12 Ft119 Ft60 Ft
Tolltartó99 Ft339 Ft226 Ft250 Ft
Iskolatáska1999 Ft2490 Ft2508 Ftnem volt
Tornazsák249 Ft899 Ft598 Ftnem volt
ÖSSZESEN:3885 Ft5689 Ft5876 Ft2518 Ft

A Tesco és az Auchan a takarékosságra törekszik az iskolakezdési akciókkal. A kínálatban ugyanakkor mindenütt lehet találni drága márkás és már-már képtelenül olcsó árukat is. A 4308 forintos hegyező mellett fellelhető a 99 forintos tolltartó és a 200 forintos tornazsák is. A papírboltban kisebb választékkal, de általában minőségi termékekkel találkozhatunk.

Amennyiben a szülő számítógépet is szeretne vásárolni a tanév kezdetéig, akkor ahhoz a Tescóban juthat hozzá a legolcsóbban, akciós gépet már 49 900 forintért is lehetne kapni, ha lenne még készleten. Kérdésünkre az értékesítő elmondta, nincs tudomásuk arról, hogy érkezik-e a szeptemberig kezdetéig pótlás, mivel a beszállítókkal nincsenek napi kapcsolatban. Számítógépasztalt viszont már 5490 forintért lehet venni. A legdrágább összerakott számítógépet a Metróban találtuk, ami monitor és egyéb kiegészítők nélkül 219 588 forintot kóstál.

Az áruházakban még nem nagy a tolongás. Sokan az utolsó pillanatra időzítik a beszerzést, ezzel azt is kockáztatva, hogy akkor már erősen készlethiányosak lesznek a polcok. Láttunk ugyanakkor olyan tudatos vásárlót is, aki teljes listát készített a szükséges cikkekről és azok beszerzési áráról a különböző boltokban.

A megkérdezett szülők nagy része egy helyen veszi meg a felszereléseket, mivel nem érnek rá végigjárni az áruházakat. Kevesen választják a nagybevásárlásra a kisebb papírboltokat, mivel ott a tapasztalatok szerint többet költenének a teljes készletre. Évközben azonban egyszerűbb a közelben lévő papír-írószerből vásárolni, ilyenkor ugyanis csak egy-egy terméket szereznek be a szülők, amiért nem érdemes autóba ülni.

A középiskolásoknak már nehezebb vásárolni a szülők elmondása alapján. A gyerekek ebben a korban többnyire ragaszkodnak a márkás füzetekhez és táskákhoz, ami igencsak megdobja a költségeket. Ráadásul a tanév közben sok tornazsák, hátizsák tűnik el, és sok füzet telik be. Szeptemberben tehát még közel sincs vége a felszerelések beszerzésének.