Bútor helyett élelmiszert vásárlunk

2007.08.27. 7:39

Fokozatosan mélyülő nyomot hagy a reálbér-dinamika múlt őszi lassulása, majd idei zuhanása a kiskereskedelem forgalmán. A reálbér az első félévben összességében 6,4 százalékkal csökkent, ami nyilvánvalóan a háztartások fogyasztásának visszafogását okozta - írja a Napi Gazdaság.

A KSH a januári kiskereskedelmi forgalomban még tapasztalt némi növekedést, de februárban már csupán stagnálás, márciustól pedig mind nagyobb visszaesés következett. A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom 2007 hatodik hónapjában 3,6 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbi értéket, a májusihoz viszonyítva pedig 0,4 százalékkal csökkent, az első félévben már másfél százalékos mínusz jött össze - derült ki a statisztikai hivatal adataiból. A hónapban folyó áron 516 milliárd forint értékű árut forgalmaztak a piaci szereplők.

A növekvő infláció és az attól elmaradó ütemben emelkedő keresetek hatása jól érzékelhető a teljes kiskereskedelmi szektorban. A lassulás üteme az iparcikkek esetében volt gyorsabb: az első félévben 2,5 százalék a visszaesés.

Látványos adat az iparcikkek kereskedelmében a bútorok értékesítésének 7,9 százalékos csökkenése - közölteVámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Az élelmiszer-kiskereskedelemre kevésbé látványosan hat a reálkeresetek csökkenése - tette hozzá Vámos. Ezen a területen tavaly decemberben még 3,4 százalék volt a bővülés, majd az idei első hat hónapban 0,3 százalékos mérséklődés következett, ami a főtitkár szerint arra enged következtetni, hogy az iparcikkeken megspórolt pénzt a háztartások az élelmiszer-vásárlás szintjének fenntartására fordítják. Összességében ez sem állította meg a piacon a csökkenést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK