Eladó a Budapesti Erőmű félmilliárdos csomagja

Vágólapra másolva!
A sikertelen első forduló után a főváros ismét meghirdeti a Budapesti Erőműben lévő tulajdonrészét. A félmilliárd forintos részvénycsomagra szeptember közepéig lehet ajánlatot tenni.
Vágólapra másolva!

A főváros ismét meghirdette a az Electricité de France (EdF) többségi tulajdonában lévő Budapesti Erőmű Zrt.-ben lévő, névértéken 563 millió forint, az összes részvény 3,92 százalékát kitevő részvénycsomagját - derül ki a napilapokban közzétett felhívásból.

Gál Csaba, a kiíró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: az előző, áprilisban meghirdetett tenderre egyetlen ajánlat sem érkezett. Hozzátette: a versenyeztetési szabályzat nem rendelkezik arról, hogy egy esetleges második sikertelen tendert követően mi a teendő, így a tulajdonosi döntéstől függően, akár tárgyalásos eljárásban is folytatódhat az eladás.

A Budapesti Erőmű Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a társaság az idén 51,95 milliárd forint konszolidált árbevétellel számol, szemben a múlt évi közel 45 milliárd forinttal. A cég 140 ezer háztartást lát el hőenergiával.

Az idei tervezett villamosenergia-értékesítés 1745 gigawattóra. Tavaly a Budapesti Erőmű 1558 gigawattóra áramot adott el, egy évvel korábban pedig közel 1400 gigawattórányit. Az új tenderre a pályázati anyagokat augusztus 31-ig lehet megvásárolni, a tender beadásának napja szeptember 19.