A csehek is Mol-részvényt vesznek

2007.08.30. 15:09

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) várhatóan megveszi az OTP Mol-részvénycsomagját - közölte honlapján a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap.

A magyar olajvállalatban való tulajdonszerzésre vonatkozó értesülést a cseh kormány magas rangú tisztségviselője erősítette meg a lapnak, amely szerint a cseh energiaszolgáltató a Mol két másik fontos kisebbségi részvényesének a csomagjait is megkaphatja. Konkrétan a BNP és a Magnolia cégek részvényeiről van szó az értesülés szerint. 

Az említett részvényvásárlás mellett a CEZ és a Mol stratégiai együttműködésének egy másik változata is szóba jöhet, mégpedig a kölcsönös részvénycsere - írja a Hospodárské Noviny weblapja. A két energetikai csoport közti tárgyalások még folyamatban vannak, és a CEZ a hét folyamán kívánja nyilvánosságra hozni azok eredményét. A lap úgy tudja, hogy a CEZ és a Mol más közép-, illetve kelet-európai országokban is együttműködést tervez.

A CEZ és a Mol közös stratégiai lépésekre készül Közép-Európában, jelentette már szerdán este az Euro című vezető cseh gazdasági hetilap internetes honlapja, az Euro Online. A cseh áramipari csoport és a magyar olajipari vállalat első közös lépésként két földgázalapú erőművet építene. Az erőművek teljesítménye 800 megawatt lenne, írták az oldalon jól értesült forrásokra hivatkozva.

Az egyik erőmű Magyarországon, a másik Szlovákiában épülne fel. A két cég által tervezett beruházások értéke nem olyan nagyságú, hogy ahhoz szükséges lenne a pénzügyminisztériumok, illetve a kormányok jóváhagyása, írták. A CEZ kétharmada a cseh állam tulajdonában van.

Az OTP Bank egyébként az elmúlt napokban ismét vásárolt a Mol papírjaiból, és már tízszázalékos részvénycsomaggal rendelkezik a Molban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK