Gyurcsány: jó befektetési célpont vagyunk Kínának

2007.09.04. 8:45

Magyarország azért lehet vonzó befektetési célpont, logisztikai bázis - vagyis európai ugródeszka - Kína számára, mert a térségben Magyarországon a legjobb az infrastruktúra. Emellett Magyarországon a legalacsonyabb az egységnyi érték előállításához szükséges munkaerőköltség és közrejátszanak olyan "lelki" tényezők is, mint hogy a térségben egyedül itt működik két tannyelvű, kínai-magyar iskola - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásait összegző sajtóértekezleten.

A magyar-kínai kapcsolatok különlegességére jellemző, hogy 2002 óta már harmadszor látogatott magyar miniszterelnök a világügyekben megkerülhetetlen hatalmas ázsiai országba, míg a megelőző 15 évben egyszer sem - mondta a magyar kormányfő hozzátéve: a kapcsolatok hivatalos minősítésében, formalitásában nincs eltérés az Európai Unióhoz képest, különbség inkább "a kapcsolatok minőségében, intenzitásában, finomságában van".

A két évvel ezelőtt munkalátogatás után most hivatalos látogatáson is fogadott magyar kormányfő hétfő délelőtt részt vett a magyar-kínai gazdasági és üzleti fórumon és Magyar Turisztikai és Gasztronómiai Hetet nyitott meg a nagy és rangos pekingi Shangri-La szállodában, délután pedig egyebek mellett Ceng Csing-hunggal (Zeng Qinghong), a Kínai Népköztársaság alelnökével, majd kínai kollégájával, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnökkel folytatott kétoldalú megbeszélést az Országos Népi Gyűlés (parlament) épületében.

Nincs a világon egyetlen olyan igazán sikeres ország sem, amely az elmúlt 10-15 évben nem abból ért el eredményt, hogy ki merte nyitni piacait és elkezdett versengeni - mondta Gyurcsány Ferenc elismerve, hogy ez rövid távon egy nagyon nehéz konfliktus."A világ legerősebb országai azonban hosszabb távon mindig abból nyerték erejüket, hogy mertek nyitni" - magyarázta a miniszterelnök kormánya külgazdasági és Kína-politikáját.

KAPCSOLÓDÓ CIKK