Bokros Lajos: Folytatni kell a reformokat

Vágólapra másolva!
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója szerint a reformokat folytatni kell az országban, ez nélkülözhetetlen Magyarország felzárkózásához. A növekedést szerinte már nem lehet pusztán a fiskális stabilizációval elindítani.
Vágólapra másolva!

Bokros Lajos szerint az egészségügyi reform során eljutottunk annak fordulópontjához, el kell indítani az egészségbiztosítási piac reformját.

A volt pénzügyminiszter a területi kötöttségektől mentes biztosítási rendszer magyarországi megvalósítása mellett érvelt a Figyelő konferenciáján. Véleménye szerint a biztosítók közötti verseny alapozza meg azt, hogy az egészségügyi szolgáltatások minősége javuljon, a hozzáférés kiterjedtebb legyen. Bokros Lajos szerint az egészségügyi reform pozitív lépései közé sorolható a gyógyszerpiac liberalizálása, a gyógyszertámogatás ésszerűsítése, a vizitdíj, a kórházi napidíj bevezetése és az is, hogy az egyes orvosok felelősége megnőtt a gyógyszerek felírásában.

A Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója szerint általánosságban elmondható, hogy Magyarországon azért szükséges a reformokat beindítani, mert a növekedést már nem lehet csupán fiskális stabilizációval elindítani.

A volt pénzügyminiszter szerint az adóreformot is minél előbb napirendre kell tűzni, már csak azért is, mert a környező államok az elmúlt években rendre adóreformot valósítottak meg. Ha tehát Magyarországon az adórendszer átalakítása megreformálása túl sokáig késik, az komoly versenyhátrányt okoz az országnak.

Egy kérdés kapcsán, amely a Bokros-csomag és a Gyurcsány-kormány lépéseinek összehasonlítására vonatkozott elmondta: a Horn-kormány idején az akkori stabilizációs lépések között voltak olyanok, amelyek kifejezetten a gazdasági élénkítést szolgálták, de ma már - többek között uniós tagságunk miatt - egyáltalán nem lehetne meglépni őket. Közéjük sorolta például a vámpótlék bevezetését.

Bokros Lajos aláhúzta, javítani kell a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, s a magyarországi üzleti környezetet.

Aart Jan de Geus, az OECD főtitkár-helyettese szerint világméretekben napirendre került az ellátórendszerek reformjának megvalósítása, hisz több tagországban hasonló gondok jelentkeznek, mint Magyarországon. Azaz részben demográfiai, részben gazdasági okok miatt kell korszerűsíteni az egészségügyi rendszert, illetve a nyugellátást.