Egy év alatt 8,3 százalékos volt a drágulás

Vágólapra másolva!
Augusztusban a fogyasztói árak az előző hónaphoz viszonyítva összességükben nem változtak, 2006 augusztushoz viszonyítva pedig 8,3 százalékkal növekedtek. Idén, az első nyolc hónapban, átlagosan 8,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH gyorsjelentésében.
Vágólapra másolva!

Egy hónap alatt - 2007. júliushoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 0,1 százalékkal emelkedtek, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 9,9 százalékos árcsökkenése és a többi élelmiszer 1,5 százalékos átlagos árnövekedése következtében. Növekedett a liszt (7,1 százalék), a tojás (6,9 százalék), az étolaj (6,0 százalék), a sertéshús (4,6 százalék), a tej (4,3 százalék), a baromfihús (3,2 százalék), valamint a kenyér (1,7 százalék) ára.

A legnagyobb mértékben a szolgáltatások árai emelkedtek, 0,4 százalékkal. Ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 4,4 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk (0,3 százalék), valamint a tartós fogyasztási cikkek (0,1 százalék) esetében kis mértékű áremelkedés volt megfigyelhető.

A háztartási energia ára nem változott az előző hónaphoz viszonyítva. Az egyéb cikkek körében árcsökkenés (0,3 százalék) következett be, ezen belül a járműüzemanyag-árak 1,4 százalékkal mérséklődtek. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek körében szintén árcsökkenés (3,4 százalék) volt megfigyelhető.

A vezetékes gáz drágult a legynagyobb mértékben

Az élelmiszerek árai 12 hónap alatt, 2006. augusztushoz viszonyítva az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,9 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a liszt 33,2, a tojás 18,3, a baromfihús 18,2, a péksütemények 17,5, valamint a kenyér ára 17,3 százalékkal. A háztartási energia átlag feletti 31,0 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz 52,3, a távfűtés 40,6, az elektromos energia ára 21,2 százalékkal nőtt. A szolgáltatások átlagot meghaladó 8,5 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj 16,3, a szemétszállítási díj 15,3, a vízdíj 12,7 százalékkal drágult.

Átlag alatti áremelkedés volt tapasztalható a szeszes italok, dohányáruk (7,0 százalék), valamint az egyéb cikkek (1,9 százalék) esetében. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,8 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 0,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2006. augusztusában.

Az élelmiszerárak robbanása akadályozhatja a dezinflációt

A most közzétett augusztusi inflációs adat alapvetően nem változtatja meg várakozásainkat, így szeptembertől egymással ellentétes hatások alakítják az inflációt - közölte Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Egyik oldalról kiesnek a bázisból a tavalyi áfa-emelés, és hatósági áremelések (elsősorban a gázárkompenzáció csökkentése) hatása, ami önmagában mintegy 2,5 százalékponttal csökkentené az inflációt, azonban a dezinflációt akadályozza az élelmiszerek elkezdődött és várt árrobbanása, amelynek mértéke még sok bizonytalanságot jelent. Szeptemberre 6,3 százalékos, decemberre 6,0 százalékos inflációra számítunk, a jövő évi átlagos inflációs valamivel meghaladhatja a 4 százalékot.

A Monetáris Tanácsot kissé aggaszthatja a maginfláció hó/hó alapú emelkedése, azonban a gyenge GDP adatok és a jegybank várakozásai szerint 2009-ben a célkitűzés alá kerülő infláció növelheti a kamatcsökkentés esélyét. Ezzel ellentétben a gyengébb forint és a magas kockázati felár, illetve általánosságban a globális piaci bizonytalanság és volatilitás óvatos monetáris politikát követelhet meg, ami lassíthatja a kamatcsökkentés folytatását - tette hozzá az elemző. Amennyiben a piacok megnyugodnak, valamint a kockázati felár csökken, a MNB már szeptemberben is vághat kamatot, amennyiben nem, a következő vágás októberben várható, amit az élelmiszerárak miatti inflációs kockázatok szeptemberi megjelenése is indokolna.

Valamelyes lassulással továbbra is 8 százalék fölé várták londoni feltörekvő piaci elemzők a 12 havi augusztusi magyarországi inflációt, de volt olyan várakozás is, amely szerint a múlt hónapban gyorsult a drágulási ütem. Szeptembertől viszont már az éves infláció jelentős csökkenésével számolnak.