Enyhén emelkedett a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,41 pontos növekedéssel, 26 960,35 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,43 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma megközelítette a 28 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

A vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző kereskedési napi záróárakhoz képest. A forgalomból a Mol 7,012 milliárd forinttal vette ki a részét, csaknem 18,8 milliárd forintot tett ki az OTP forgalma, a Richtert 0,353 milliárd, a Magyar Telekomot pedig 1,088 milliárd forint értékben vették.

A Mol 60 forinttal 25 550 forintra növelte értékét szerdán. Az OTP 188 forinttal 9347 forintra javult. A Magyar Telekom 19 forinttal 956 forintra gyengült, a Richter-részvények ára pedig 85 forinttal 37 115 forintra csökkent.

Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta, hogy a szerdai kereskedést a nap elejei bizonytalanság és általános visszaesés után - amit egyebek mellett a japán miniszterelnök lemondása okozott - a Mol és az OTP magához térése és emelkedése határozta meg. A BÉT szerdai kereskedésének a végére az ármozgások függetlenedtek a nemzetközi hatásoktól.

A múlt hét pénteki amerikai "munkaerőpiaci sokk" után kis megnyugvást lehetett tapasztalni az európai és az amerikai piacon egyaránt, ezt követte a magyar tőzsde is. A szerdai 0,43 százalékos BUX-emelkedésből viszont nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, azt nem lehet trendfordulóként értékelni - tette hozzá az üzletkötő. Nyári Zsolt szerint csütörtökön várhatóan folytatódik a BUX-index lassú emelkedése.