Ellenzi a bioüzemanyagot az OECD

Vágólapra másolva!
Sürgősen meg kell szüntetni a bioüzemanyagok gyártásának állami támogatását, mert jelentős élelmiszerár-emelkedést okoz, és az ökológiai hatásai sem egyértelműen kedvezők - derül ki az OECD figyelmeztető jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió egyelőre más úton jár és deklarált célja, hogy 2020-ra a tagállamok 10 százalékosra növeljék a bioüzemanyagok felhasználását. Magyarország az uniótól az Új Magyarország fejlesztési terv, illetve az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretéből kaphat majd erre forrásokat.

A támogatott bioetanol-programot a jelenlegi piaci körülmények között Gráf József agrárminiszter is megkérdőjelezi, Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter azonban támogatja - derül ki a Világgazdaságból.

A jelenlegi támogatások helyett ezért az OECD (a fejlett ipari országokat tömörítő nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) szerint a mainál környezetkímélőbb bioüzemanyagok kifejlesztését kellene ösztönözni.