Újabb csúcsot hódított meg az olajár

Vágólapra másolva!
Az olaj ára ismét rekordmagasságba emelkedett, miután az energiahordozó hordónkénti ára történetében először áttörte a 81 dolláros szintet. Év végére már 85 dolláros árat várnak az elemzők. Közben az OPEC jelezte, ha marad a 80 dollár feletti szint, konzultálnak az esetleges újabb termelésnövelésről.
Vágólapra másolva!

Az amerikai könnyű nyersolaj ára a korlátozott kitermelés közepette növekvő kereslet miatti félelmek hatására döntött csúcsot. Az észak-amerikai olajkészletek ugyanis nyolc hónapos mélypontra csökkentek, miközben a piacon olyan aggályok uralkodnak, hogy az idei télen az energiaellátás kritikus szintre kerülhet - írja a BBC.

Az olaj ára már a múlt héten is új csúcsot ért el, részben a készletek, részben fegyveres konfliktusok miatt.

A kőolaj-exportáló országok szervezete (OPEC) a múlt héten döntött kitermelése kismértékű emeléséről. Az elemzők ennek ellenére nem hisznek benne, hogy a kitermelés napi 500 ezer hordóval való megemelése elégséges lenne az olajárak szárnyalásának megakasztásához.

"Véleményünk szerint ez a lépés túl kicsi és túl későn történt, és azt várjuk, hogy a készletek kritikus szintre kerülnek ezen a télen" - vélik a Goldman Sachs befektetési bank elemzői. Ezért a bank azt jósolja, hogy az olaj az év végére eléri a hordónkénti 85 dolláros árat.

Rendkívüli OPEC-konzultáció

Az OPEC valószínűleg konzultációt fog folytatni a kínálat növeléséről, ha a nyersolaj ára több mint 15-20 napon át meghaladja a hordónkénti 80 dolláros szintet - ezt az OPEC egyik illetékese közölte. Hozzátette, hogy ha ilyen konzultációt tartanak, azt telefonon fogják lefolytatni, nem hívnak össze rendkívüli értekezletet. A szervezet rendkívüli tanácskozását már betervezte december 5-re Abu-Dhabiba. Az illetékes abban bízik, hogy az árak süllyedni fognak az ellátási aggodalmak enyhültével, akkor, ha az Egyesült Államokban feltöltik a téli idényre szükséges fűtőolaj-tartalékokat. Az illetékes megjegyezte: a magas olajárak az OPEC-nek sem kedveznek, mivel hosszabb távon azok a kereslet visszafogásához vezetnek.

[origo]/MTI