Új nyugdíjszámítás az Évgyűrűknél

Vágólapra másolva!
Új nyugdíjszámítási modellt dolgozott ki a Tárki és az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár annak érdekében, hogy mindenki személy szerint is tudja, milyen nyugdíjra számíthat - jelentette be Fórizs Sándor, az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár elnöke kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az egész Európát jellemző kedvezőtlen demográfiai trendek mellett a tőkefedezeti nyugdíjpillér szolgáltatóinak társadalmi felelőssége, hogy ne csak a rájuk bízott befektetéseket kezeljék megfelelően, hanem megfelelő tájékoztatást is adjanak. Magyarországon viszont jelenleg nincsen olyan elérhető nyugdíjszámítási modell, ami egyénekre lebontva tudna előrejelzést adni - mondta Fórizs Sándor. (A pénzügyi felügyelet honlapján van egy kalkulátor, ami összehasonlítást ad a a fedezeti pillérek között.)

A most elkészített új modell is becslést tartalmaz, tehát nem várható pontos összeg, inkább előrejelzés, annak érdekében, hogy aki várható nyugdíját kevésnek találja, még időben dönthessen egyéb takarékossági formákról.

A korábbi modellek kizárólag összgazdasági szinten értelmezett átlagos bérszínvonalra, jövőbeli bérnövekedésre, a foglalkoztatási rátára, a várható bérszínvonalra, és az ebből számítható átlagos járadékfizetésre koncentráltak.

Ezzel szemben a most kidolgozott új számítási módszer nem, iskolai végzettség és foglalkozás alapján, összesen 56 társadalmi rétegben vizsgálja a bérnövekedést.

Forrás: [origo]

A modell első fázisában a magán-nyugdíjpénztárból származó jövedelmet határozzák meg pontosabban. Ez ugyanis nagyban meghatározza majd a nyugdíj nagyságát - mondta Fórizs. A nyugdíjalapok nettó hozama a hét OECD tagállamban nominálisan 11,5 százalék volt az elmúlt 5 év átlagában, míg a nettó keresetnövekedés 5,10 százalékot tettek ki. Ez 6,40 százalékos reálhozamot jelentett. Ugyanez Magyarországon 1998 és 2007 között 19,6 százalékos nettó keresetnövekedés volt átlagosan, amivel a nyugdíjpénztárak nem tudták felvenni a versenyt, így mínusz 2-3 százalékos reálhozamok voltak. Nem hozamokkal volt a gond, hanem a keresetek ugrásszerű emelkedésével - mondta magyarázatként Fórizs.

A jövőben Fórizs szerint 5-6,8 százalékkal nőnek a bérek Magyarországon, ami mellett néhány százalékos reálhozamot már el lehet érni a nyugdíjpénztáraknál.

A modell számol az állami nyugdíjjal is, ráadásul az elnök szerint ez pontosabb értéket ad majd a korábbi előrejelzéseknél.

A nyugdíjszámítási modellt jövő héttől lehet elérni a nyugdíjpénztár honlapján. A számítást minden évben érdemes elvégezni Gál Róbert Iván, a Tárki programvezető kutatója szerint a kézhez kapott éves kimutatás alapján.