A hazai cégeknek járó szán-dioxid-kvóták várható mennyiségét októberben hozzák nyilvánosságra, de az EU-nak egy hónappal később még jóvá kell hagynia a tervet. Összesen 228 magyarországi létesítmény kap egységet.

Az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerébe (ETS) tartozó magyarországi cégek október közepén szerezhetnek tudomást a jövő évtől kezdődő időszakban nekik járó szén-dioxid-kvóták várható mennyiségéről - tájékoztatta Kelemen Ágnes, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) tanácsosa az MTI-t.

Elmondta: a lista internetes közzététele előtt a kibocsátási egységekre vonatkozó ágazati szintű kiosztási tervet a kormánynak el kell fogadnia, és ki kell küldenie Brüsszelbe jóváhagyásra. A kiosztási tervről augusztus óta társadalmi vita zajlott, amelynek nyomán a tárca az érdemi észrevételeket átvezette. Jelenleg közigazgatási egyeztetésen tart az anyag - tette hozzá Kelemen Ágnes.

Emlékeztetett arra, hogy ez már egy módosított kiosztási terv, ugyanis az Európai Bizottság a januárban egyszer már beadott tervet áprilisban visszautasította. Az unió sokallta a 2008-tól 2012-ig tartó időszakra előirányzott szén-dioxid-mennyiségeket, és az összkvóta-szintet 10,8 százalékkal csökkentve, évente 27,42 millió tonnával hagyta jóvá.

Az ügyben a kormány az Európai Bírósághoz fordult, ettől függetlenül azonban kénytelen volt módosított kiosztási tervet készíteni a visszavágott kibocsátási egységeket figyelembe véve.

A tanácsos jelezte, hogy Brüsszel várhatóan november közepéig jóváhagyja az ágazati szintű kiosztási tervet, és azt a kormány december közepéig kihirdeti rendeletben. A cégek, iletve az általuk üzemeltetett létesítmények végleges kvótaosztási listája a rendelet megjelenését követően válik nyilvánossá.

A kiosztási terv alapján Magyarország 228 legkevésbé "klímabarát" létesítménye kap szén-dioxid-kibocsátási egységet 2008-2012-re. Az ETS jelenlegi, 2005-2007-es kereskedelmi periódusában 229 magyar létesítmény évente átlagosan 31,66 millió kvótát kap. A rendszerbe európai uniós szinten mintegy 12 ezer létesítmény tartozik.