A zsebükbe nyúlnak a magyarok a szexért

Vágólapra másolva!
A magyar prostitúció és a pornóipar évente egymilliárd dollárt termel az országban az APEH szerint. Nem csoda hát, ha az állam valamilyen formában részesülni akar ebből. A büdzsé azonban már így is profitál a "felnőtt tartalmak" piacából, hiszen az ilyen profilú shopok, magazinok, filmek és tévék igen keresettek - annak ellenére, hogy szinte minden más tartalomnál drágábban lehet hozzájuk jutni.
Vágólapra másolva!

Az emberek hajlandók fizetni az erotikáért, mégpedig nem is keveset. Hogy mennyi pénz forog a szexbizniszben, azt elsősorban azért nehéz megmondani, mert jókora része az állam figyelme elől rejtetten működő feketegazdaságban realizálódik.

Tavaly ősz óta azonban a magyar GDP-be az illegális tevékenységeket is beszámítja a Központi Statisztikai Hivatal, méghozzá egy EU-s rendelet nyomán. A szexuális szolgáltatások nyújtását is ide sorolja, és becslése szerint 2005-ben közel 125 milliárd forintot költöttek ilyen célra a "háztartások". Ha ezt a számot elosztjuk a közel 4 millió háztartás számával, akkor kiderül, hogy egy-egy háztartás évente átlagosan 30 ezer forint körüli összeget költ prostituáltakra. A megelőző évhez képest ez úgy 5 százalékos forgalomnövekedést jelent, de mivel a számot becsléssel generálták, ezért jókora eltérés is lehet ettől. A KSH adatai szerint a szexipar összességben mintegy 180 milliárd forint bevételt termel. Az egyéb tényezők mellett azonban a prostituáltak számát is csak becsülni lehet. Érdekvédelmi szervezetük szerint Magyarországon úgy 7000-9000 prostituált "dolgozik főállásban". Ez a szám a nyári időszakban 20 ezerre is duzzad.

A prostitúció mértékének becsléséhez a statisztikai hivatal először a fogyasztók számát, a fogyasztói alkalmak számát és az átlagárakat felhasználva meghatározta a keresletet - tudtuk meg a KSH-tól. A főbb felhasznált adatforrások orvosi, igazságügyi jelentések, szocilógiai, magatartástudományi jelentések, rendőrségi vizsgálatok eredményei, az adóhivatal és a vám- és pénzügyőrség adatai voltak, ezeken kívül a prostituáltak érdekvédelmi szervezeteinek jelentéseit és az úgynevezett oknyomozó riportokban található információkat is figyelembe vették. Az illegális tevékenység becsült értéke összességében a GDP-nek mintegy 1 százaléka, ezen belül 0,5-0,5 százalékra becsülik a kábítószer- és szexipar részesedését.

Prostik és spiritiszták

Az elmúlt évben az APEH egyik megyei igazgatóság tartott ellenőrzést a prostituáltak körében, és bejelentés nélkül végzett tevékenység miatt mulasztási bírsággal sújtotta őket. Az ügy a bíróságon kötött ki, ahol a jogerős döntés megállapította, hogy a prostituáltaknak is be kell jelentkezniük tevékenységük folytatása érdekében. Ennek megfelelően a KSH besorolta ezt a tevékenységet az "egyéb személyi jellegű szolgáltatások" közé mint "szexuális szolgáltatást". Egyébként az "egyéb személyi jellegű szolgáltatások" közé tartozik például a spiritiszta, a portás, a cipőtisztító és a kutyapanziót üzemeltető is - tájékoztatta az adóhivatal az [origo]-t.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az APEH egyébként üzleti, pénzügyi, jogi, számviteli és vállalkozásfejlesztési tanácsadást tart a magyar prostituáltaknak; a tanácsadás keretlétszámát azonnal fel tudták tölteni, mert a száztíz helyre ötszáz jelentkező szeretett volna bejutni - jelentette ki Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. A programot, amelyre az érdekvédelmi szerv még tavaly pályázott, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja és a EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság írta ki - mondta Földi Ágnes, hozzáfűzve, hogy a több mint 15 millió forint költségvetésű projekt 11 hónapig tart. Az elnök azt is megemlítette, a projekt résztvevői közül eddig már tízen váltották ki a vállalkozói engedélyt.

A pénzügyi hatóság a tanácsadás megszervezésével egy olyan szakmai csoportot kíván segíteni, amelynek tagjai eddig még nem adóztak, s így ezzel is a kormány által meghirdetett, a feketegazdaság ellen indított harchoz csatlakoznak - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője. A női szexmunkások vagy egyéni vállalkozói igazolványt váltanak ki, vagy adószámos magánszemélyként dolgoznak - utalt a szóvivő a 2004 óta fennálló lehetőségekre, rámutatva arra is, hogy a női szexmunkások azzal, hogy vállalkozóvá válnak, egészségügyi ellátásra is jogosultak lesznek, és akár hitelt is felvehetnek.

Külföldi kritika

A magyar prostitúció és a pornóipar évente 1 milliárd dollárt "termel" az országban - állítja Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője. A költségvetés tehát nem kevés plusz bevételhez juthatna, ha sikerülne valamilyen formában megadóztatnia ezeket a pénzeket. Erre tehát vannak próbálkozások, ez azonban egyúttal óhatatlanul magát a tevékenységet, a prostitúciót is elismerné jogszerű tevékenységként. Emberjogi szervezetek szerint ez viszont erősen összefügg az emberkereskedelemmel, ráadásul Magyarország 1950-ben csatlakozott ahhoz az ENSZ-egyezménnyhez, amely ellenzi az emberkereskedelmet és prostitúciót. Ezért megkérdőjelezik a magyar kezdeményezések indokoltságát.