Most jól jön az óvatos hitelezési gyakorlat

Vágólapra másolva!
Az óvatosabb hitelezési gyakorlatnak köszönhetően Magyarországon jelenleg nem kell hitelpiaci válságtól tartani. Ugyanakkor a nemzetközi krízis emeli a hitelek kamatát. Igazi gond akkor jöhet, ha Európa már nem tudja kivonni magát az Amerikában esetleg tovább eső lakásárak hatásai alól.
Vágólapra másolva!

Az amerikai jelzálogpiaci gondoknak közvetlenül egyelőre nincs hatása a magyar bankokra - mondta az [origo]-nak Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója. Ugyanakkor minden szereplő, aki devizában finanszírozza magát, megérezheti a hitelkamatok emelkedését, ha a válság tartós lesz. Ez igaz a bankokra és egyéb szervezetekre, de magánszemélyekre is - véli a vezérigazgató.

Az amerikai problémák csak áttételesen, a kockázatok esetleges felértékelődésén keresztül jelentkeznek a magyar piacon az OTP szakértői szerint. Az MKB-nál arra hívták fel az [origo] figyelmét, hogy Magyarországot a kockázatkezelők egyre inkább abba a csoportba sorolják, ahol sem a jelzálogpiacon, sem pedig a hitelpiacon nincs gond. Ez annak köszönhető, hogy a nemzetközi tőkepiacon nincs megkérdőjelezhető minőségű, illetve minősítésű magyar vállalati vagy hitelintézeti kibocsátó, így a magyar papírok felárai "csak" 15-25 bázisponttal emelkedtek az elmúlt hetekben. Az ügyfelek költségei tehát a piaci hozamokhoz (például euribor vagy Libor) kötött konstrukciók esetében emelkedhet - tették hozzá az MKB Banknál.

A magyar hitelezési gyakorlat teljesen más

A magyar piacon aligha képzelhetők el az amerikaihoz hasonló problémák. A 90-es években elfogadott jelzálogtörvény ugyanis kiválóan vizsgázik - hívta fel figyelmünket az MKB.

A magyar és az amerikai jelzáloghitelezési rendszernek ugyanis csak az alapjai hasonlók, sok mindenben különböznek. Az Államokban a nehézségeket részben az okozza, hogy magas a rossz adósoknak adott hitelek aránya, ezek ugyanis a jelzáloghitelek 20 százalékát teszik ki. Magyarországon viszont rossz adósnak nem vagy csak alig adnak hitelt.

Így, míg az Egyesült Államokban valós kockázata van, hogy a kamatemelések miatt egyre többen lesznek képtelenek fizetni a részleteket, addig ez Magyarországon a hitelezettek jóval kisebb körét érinti. Továbbá a magyar jelzáloghitelek jóval inkább fedezettek, mint az angolszász országokban. Itthon a hitelezésbe bevont lakások piaci értékének 40-50 százaléka banki kölcsön, a 60 százalékos finanszírozás pedig már kiemelkedőnek számít - mondták el az OTP-nél. Az angolszász országokban viszont az átlag is közelít a 100 százalékhoz, vagyis ha az adós ott nem fizet, akkor jóval nagyobb az esély, hogy a "kényszerértékesítésen" bukik a hitelező is.

Ráadásul az OTP szakértői szerint a mostani pénzpiaci problémákhoz inkább az a félelem vezetett, hogy a hitelek bedőlésének növekedése és az ezen keletkezett hitelezői veszteség tovagyűrűző hatásokat válthat ki. Amerikában ugyanis a jelzáloghitelek forrását biztosító értékpapírok tulajdonképpen egybecsomagolt és újra értékesített hitelek, így a befektetők közvetlenül viselik a hitelezési és likviditási kockázatot.

Ezzel szemben Magyarországon nincs ilyen szoros kapcsolat a befektető és a hitelportfólió között, mivel a bank viseli a hitelezési, likviditási és egyéb piaci kockázatokat.

Amennyiben mégis lesznek gondok, azok nemcsak a bankokat érintik

A bankoktól kapott információkat igazolta vissza megkeresésünkre Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője is. Meglátása szerint ugyanis a jelzálogpiaci válság a magyar bankokat szinte egyáltalán nem érinti. Ezt jól mutatja, hogy például az OTP 2007. évi eredmény-előrejelzésén nem csökkentettek az elemzők - hívta fel a figyelmet Sarkadi.

Ugyanakkor Európában lehetnek nagyobb bajok, ha az amerikai ingatlanpiaci válság tovább mélyül. Ennek hatására ugyanis a kontinensen is eshetnek az árak, ami alól Magyarország sem vonhatja ki magát. Ennek a komolyabb szakértők 30 százalék körüli esélyt adnak, de ténylegesen megmondani, hogy mi lesz az elkövetkező hónapokban/években, gyakorlatilag lehetetlen - véli Sarkadi.

Az ingatlanpiaci árak esése viszont recessziót okozhat Amerikában, aminek biztosan hatása lesz a világ egészének gazdasági növekedésére is. Ráadásul az ingatlanok árának esése gondokat okozhat az erős jelzálogpiaci jelenléttel bíró bankok számára.

A Világbank is veszélyekre figyelmeztet

A régióban működő, így többek között magyarországi kereskedelmi bankok kockázatairól is ír a Világbank éves jelentésében. A szervezet szerint ezekre a nemzeti hatóságoknak is oda kell figyelniük az egyes országok pénzpiacának védelmében.

A Világbank óvatosságra int ezzel összefüggésben: szerinte az Észtországban, Magyarországon, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában, Oroszországban és Ukrajnában működő kereskedelmi bankok pénzpiaci stabilitását veszélyezteti a külföldi valutában történt, "aggodalomra okot adó" mértékű hitelkihelyezés. Erre a nemzeti hatóságoknak különleges figyelmet kell fordítaniuk, mert ezek a bankok az adott országok pénzügyi rendszereiben meghatározó szerepet töltenek be.

A Világbank arra is figyelmeztet, hogy a globális gazdaság változása, az amerikai gazdaságnak a vártnál esetleg mélyebb visszaesése érintheti a fejlődő országok kivitelét, megrázkódtatást idézhet elő pénzügyi szektorukban. Egyes gyorsan fejlődő országok pénzügyi stabilitását veszélyeztetheti a gyorsuló infláció és a fizetési mérleg tekintélyes hiánya is - állapítják meg végül a jelentésben.