Nem él vissza piaci erejével a Tesco

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépése arra kényszerítette a Tescót, hogy ezentúl minden évben pályázaton válassza ki a neki polcszerviz-szolgáltatást végző vállalkozásokat. A választás során figyelembe kell vennie a beszállítók által fizetendő árat is.
Vágólapra másolva!

Mivel a Tesco Global Áruházak Zrt. vállalásai összhangban vannak a versenytörvénnyel, a GVH jogsértés megállapítása nélkül lezárta a kiskereskedelmi lánc ellen piaci erővel való visszaélés miatt indított eljárását - áll a GVH-nak az [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

A versenyhatóság amiatt indított eljárást, hogy a Tesco 2005. augusztus 15-én jelentős mértékben megváltoztatta polcszervizrendszerét. A megrendelők addig 40-50 árufeltöltéssel, a polcok rendben tartásával, árellenőrzéssel foglalkozó vállalkozás közül választhattak. A változás után viszont a 3 ezer négyzetméteresnél nagyobb áruházakban csak 6, meghívásos pályázaton kiválasztott ügynökség közül válogathattak a beszállítók.

A GVH eljárásának köszönhetően a helyzet a beszállítók számára kedvezően változik, mivel a kiskereskedelmi vállalkozás több, a versenytörvénnyel összhangban álló kötelezettséget is vállalt. A Tesco hajlandó arra, hogy 2008-tól évenként pályázatot ír ki a munka elvégzésére.

Az áruházlánc vállalta, hogy figyelembe veszi a pályázónak a végzendő tevékenységhez kapcsolódó szakmai felkészültségét is, a beszállítók felé teendő árajánlatot, továbbá a beszállítók észrevételeit. A koordinátori szerepkör ellátásáért pedig a beszállítókra sem közvetlenül, sem közvetve nem hárít át költségeket.

A Tesco vállalásai mellett a GVH álláspontja szerint nem állapítható meg, hogy a kiskereskedelmi társaság indokolatlanul kényszerítené beszállítóira az általa kiválogatott polcszerviz-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat. A GVH így jogsértés megállapítása és bírság kiszabása nélkül, végzéssel megszüntette a jelentős piaci erővel való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást.