Nemcsak az ÁAK szedhetne útdíjat

Vágólapra másolva!
Kihúzhatják jelenlegi tevékenységi körét az Állami Autópálya-kezelő alól. Ha az e-útdíjat nemcsak a társaság szedheti, az ÁAK tőzsdére vitele is veszélybe kerül - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint a későbbiekben a koncessziós társaságok is szedhetnének használati díjat az általuk létesített vagy fejlesztett, felújított, karbantartott és üzemeltetett közutakon - legalábbis erre utaló kitétel található a közúti közlekedésről szóló törvény módosításáról szóló előterjesztésben.

A hatályos jogszabályok szerint jelenleg a közútkezelő szervezetek vagy az általuk megbízott gazdasági társaság jogosult az útdíj beszedésére (valamint a pótdíj beszedésére és az ehhez szükséges személyes adatok kezelésére).

Éppen ezzel érvelt a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK), amikor a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) "számon kérte rajta", hogy miért csak az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-t hívta meg az elektronikus díjfizetés (ED) ellenőrzéséről szóló pályázatára.

A KDB viszont ezt a magyarázatot nem fogadta el, így feltehetően ezért módosítják az említett jogszabályt, s ezáltal lehetővé tennék, hogy más cégek is bekapcsolódjanak a díjszedésbe. Ez viszont - immár jogi alappal - rontaná az ÁAK pozícióját, ami végső soron a társaság kilátásait is alááshatja.

Ha ugyanis az ÁAK nem nyerné el az ED ellenőrzésének lehetőségét, ráadásul idővel a matricás díjszedés lehetősége is kifutna alóla, a cég gyakorlatilag elvesztené tevékenysége felét, maradna pusztán üzemeltető társaság, és még ha sikerülne is hosszú távú üzemeltetési szerződést kötnie a KKK-val, az egy esetleges privatizáció esetén legfeljebb a szakmai befektetők fantáziáját mozgathatná meg.

Ha viszont elnyerné az ED ellenőrzésének jogát is - amire egyre kevesebb az esélye -, az már jól kalkulálható növekedést biztosítana a cégnek, innen pedig egyenes út vezethetne a tőzsdére.