Két szoba kell, hitelből, közel a központhoz

Vágólapra másolva!
Jobban kínyílt a budapesti lakásvásárlók pénztárcája, noha a döntő többség továbbra is hitelből vásárolná meg új otthonát, valahol a Belváros környékén - derül ki a Duna House ingatlanközvetítő hálózat aktuális, ötszáz fős mintán végzett felméréséből. Továbbra is kapós Zugló és a XIII. kerület, a délkeleti városrész iránt viszont alacsonyabb az érdeklődés.
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb összeget szánnának lakásvásárlásra a potenciális vevők, aminek egyik oka természetesen az, hogy a piac bizonyos szegmenseiben, ha lassan is, de emelkednek az árak. A megkérdezettek majdnem egyharmada 15-20 millió forintos otthont keres, míg tavasszal még a 10-15 millió között keresgélők voltak többségben.

Ugyanez a tendencia érezhető a magasabb árkategóriákban, egyedül a 30 milliónál is drágábban kínált ingatlanok iránt esett vissza a résztvevők érdeklődése. A nagyon olcsó, 10 millió forint alatt kínált ingatlanok népszerűsége tovább apadt: a válaszadóknak valamivel több mint 3 százaléka vásárolna ilyet. Velük is előfordul, hogy a kínálat megtekintése után mégis inkább nagyobb összegben kezdenek gondolkodni.

Továbbra is nagy az igény a lakáshitelek, illetve egyéb termékek, például a lízing iránt: a válaszadók 70 százaléka részben vagy egészben hitelből szeretné finanszírozni a vásárlást. Jó néhány igénylő minimális vagy semmilyen önerővel nem rendelkezik - jelzi Csedő Zoltán, a Duna House pénzügyi tanácsadási üzletágának vezetője. Az igazán drága lakások vásárlói ugyanakkor a kérdőívek szerint minimális arányban vennének igénybe hitelt, a szükéges vételárat vagy más ingatlan(ok) eladásából, vagy egyéb forrásból fedeznék.

Úgy tűnik, kezd elmosódni az új és a használt ingatlanok kereslete közötti korábbi nagy különbség: a válaszadók 38 százaléka választana kifejezetten új építésű lakást, 33 százaléka csak használtba költözne be, míg 29 százalékának teljesen mindegy, inkább az adott lakásról szerzett benyomásai alapján dönt.

Ennek csak egyik oka, hogy a használtpiacon a fővárosi kerületek többségében stagnálnak az árak - a másik fő szempont, hogy a nagy lakásépítési boom után számos, pár éves, újszerű állapotban lévő, jó környéken található ingatlan jelent meg a piacon. Ezek egy részét jellemzően 10-20 százalékkal magasabb áron próbálják meg értékesíteni, mint amennyiért vették őket, ám erre nem minden esetben van lehetőség.

Ahogy a hitelek futamideje egyre növekszik (ma már 40 évre is lehet lakáshitelt felvenni), és ezzel csökken a havi törlesztőrészlet nagysága, úgy nő a szobaszám iránti igény: az emberek közel fele legalább kétszobás lakást venne. Divatos a másfél és az 1 plusz 2 félszoba is, sőt a válaszadók 21 százaléka nem éri be 3 szobánál kevesebbel. Négy százalék azok aránya, akik még ennél is többet szeretnének, ők azonban szinte kivétel nélkül a budai kerületekben, 30 és 80 millió között kínált lakásokban vagy házakban képzelik el jövőjüket.

A kedvelt költözési célpontok immár évek óta többé-kevésbé állandóak, bár az igények egyre inkább finomodnak. Míg korábban egy-egy divatos kerület (és persze megfizethetőnek ára) önmagában is elég vonzerőt jelentett, a vásárlók ma már sokkal tudatosabbak: alaposan körülnéznek a piacon, referenciákat kérnek az adott projektről, műszaki szakértőt visznek magukkal.

A 4-es metrót már most kihasználják

Kedveltek a magasabb emeleti lakások (illetve speciális esetben a kertkapcsolatosak is), elvárás a csendes környezet - a forgalmas útra néző lakásokat, legyenek akár használtak, akár újak, olcsón sem könnyű eladni. Fontos, hogy a városközpont autóval vagy valamilyen tömegközlekedési eszközzel, kevés átszállással, gyorsan megközelíthető legyen - ezért a legtöbben valamelyik metrómegálló környékén tájékozódnak. A leendő 4-es metró budai nyomvonalán sok hirdetés már előnyként hivatkozik a közelében megépülő metróállomásra.

Továbbra is a XIII. kerület vezet a preferencialistán, a válaszadók több mint 30 százaléka költözne ide (is). Zugló 25 százalékos népszerűségi mutatóval követi, és együttesen majdnem ennyien költöznének a VI. és VII. kerületbe. A pesti oldalon kedvelt még a számos új beruházást felsorakoztató IX. kerület is.

A Duna másik partján Újbuda a listavezető, itt a megkérdezettek több mint ötöde vásárolna. Megnőtt a XII. kerület népszerűsége is, itt leginkább a 4-6 lakásos - jellemzően 5-700 ezer forintos négyzetméteráron, idilli környezetben kínált - társasházi lakások a legnépszerűbbek.

Érdekes, hogy a közvetlen Belváros 5 százalékot sem tud a felmérésben felmutatni. Ennek egyik oka a relatíve magas árszínvonal lehet. Az agglomerációban viszont - a fővárosba vezető utakon uralkodó reggeli dugók dacára - minden tizedik válaszadó el tudná képzelni lakhelyét.

Árkategória
(millió forint)
0,9-910-14,915-19,920-24,925-29,930-
2006. ősz5,8130,4731,8614,19 8,14 9,53
2007. tavasz3,5732,4726,3014,94 7,4715,25
2007. ősz3,2126,7433,1616,04 9,6311,23