Orosz bank iránt érdeklődik az OTP

Vágólapra másolva!
Az OTP Bank egy meg nem nevezett kisebb orosz regionális bank megszerzése iránt érdeklődik, és mintegy 50 millió euró körüli összeget szándékozik akvizícióra költeni - közölte Urbán László, a bank vezérigazgató-helyettese.
Vágólapra másolva!

Az oroszországi bankvásárlási ügyletet még az idén nyélbe üthetik, és azt az OTP saját forrásaiból finanszírozza - fejtett ki a bankvezér egy bécsi közép-európai beruházási fórumon.

Urbán szerint a mostani hitelpiaci válság nem kedvez alárendelt adósság vagy új részvény kibocsátásának, továbbá minden nagyobb tőkeemeléssel járó akvizíció ügyét a részvényesek elé terjesztenek. A hitelválság a finanszírozási költségeket 15-20 bázisponttal drágította, de az OTP kellő pénzügyi forrásokkal rendelkezik, tehát - ha a piaci körülményeket kedvezőtlennek ítéli -, nem szorul rá a hitelpiacokra az év hátralévő részében.

Az OTP nem kapott semmilyen formális vételi ajánlatot, fontolóra veheti viszont, hogy partneri kapcsolatot építsen ki egy nyugat-európai takarékbank típusú pénzintézettel. Ennek értelmét az adná, hogy a bank finanszírozni tudja a kihelyezett hiteleknek a betétek növekedését meghaladó, gyors ütemű növekedését - tette hozzá.

Az OTP 2006-ban vásárolt fel orosz, ukrán, szerb és montenegrói egységeket, és 2007-ben döntően ezen leányvállalatok integrálására koncentrált. A pénzintézet jó úton van az idei, évi 211,6 milliárd forintos nyereségcéljának teljesítése felé, és a 2 százalékos hibahatáron belül marad, tehát nincs szükség előrejelzése lényeges módosítására - fejtette ki Urbán.