Új vezetők a Citibanknál

Vágólapra másolva!
A Citi a mai napon bejelentette, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyta Batara Sianturi kinevezését a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára. Emellett Sianturi továbbra is betölti a bank lakossági üzletágának vezetői posztját.
Vágólapra másolva!

Sianturi 1988-ban csatlakozott a Citihez Management Associate-ként Dzsakartában, Indonéziában. A Citi lakossági üzletágában szerzett tizenhét éves tapasztalatot Indonéziában és Ausztráliában, ahol különböző felsővezetői pozíciókat töltött be a marketing, a lakossági banki szolgáltatások, az értékesítés és disztribúció, valamint a pénzügy különböző területein. 2005-ben csatlakozott a Citibank Zrt.-hez a lakossági üzletág vezetőjeként, s egyben az igazgatóság tagjává is megválasztották.

Ugyancsak a mai napon jelentették be, hogy Balássy Lászlót nevezték ki a Citibank Zrt. vállalati üzletágának vezérigazgatójává. Balássy László a Citibank Zrt. igazgatóságának tagja 2006. június 30-ától.

Balássy több mint 14 éve dolgozik a Citinél, többek között a tőkepiaci forinthitelek osztály vezetője volt Budapesten, senior ügyletkötő a strukturált szindikálthitelek osztályán Londonban, illetve vállalatfinanszírozási vezető Közép-Európában. Emellett több vezetői pozíciót is betöltött a kockázatelemzés és különböző ügyfélszegmenseknek nyújtott szolgáltatások terén. A Citihez való csatlakozását megelőzően az Arthur Andersennél és a Ford MotorCredit Companynél, majd Tokióban a japán Oktatási Minisztériumnál dolgozott.