Újbudán paneláron is van téglalakás

Vágólapra másolva!
Népszerű a lakást keresők körében a XI. kerület: egy nemrég készült felmérés szerint a válaszadók több mint 20 százaléka vásárolna itt szívesen ingatlant. Ez elsősorban a budai viszonylatban kedvező áraknak, valamint a széles kínálatnak köszönhető. A Duna House körképe.
Vágólapra másolva!

Az új építésű lakásban gondolkodóknak érdemes alaposan szemügyre venni az újbudai kínálatot, mert jó néhány projekt közül lehet választani, a lakások egy része pedig akár 290-300 ezer forintos négyzetméteráron vihető - jellemzi a helyzetet Murányi Ákos, a Duna House elemzési vezetője.

A kerület bizonyos részein - például a Fehérvári úti lakótelep szomszédságában - 15 millió forintos irányáron már 2 szobás, 50 négyzetméteres új lakást is kínálnak. A legolcsóbb, 30-35 négyzetméter alapterületű lakások ezen a területen már 12-13 millió forintért megvásárolhatók.

A zöld környezetben elhelyezkedő épületek esetében azonban egy-egy lakás átlagos négyzetméterára akár 400 ezer forint fölé is emelkedhet. Így is van remény 10 millió forint alatt találni, de ennyiért csak 27-30 négyzetméteres, egyszobás garzonlakások közül lehet válogatni.

A kerületben több, eltérő presztízsű lakótelep található. A régebbi építésű Fehérvári útin és Kelenföldin a négyzetméterárak 180 ezer forintnál kezdődnek, ám ez az érték egyes esetekben akár 220-240 ezerig is emelkedhetnek.

A Fehérvári úton egy 65 négyzetméteres lakás ára 11 millió 900 ezer forint (ez 183 ezer forintos fajlagos árat jelent), az Etele úton 50 négyzetméterért pontosan 10 milliót kell fizetni. Egy felújított lakás ugyanitt már 240 ezres forintos négyzetméteráron kelleti magát: 61 négyzetméterért közel 15 milliót kell adni. A 70-es években épült házakban jellemzően időigényes folyamat a lakások értékesítése.

Az autópálya kivezető szakasza felett, a Gazdagréti lakótelepen az árak magasabbak lehetnek. Az óbudai, Pók utcaihoz hasonlóan népszerű lakótelepen a négyzetméterárak 210-220 ezer forinttól indulnak, és egészen 270 ezerig emelkedhetnek.

Egy 41 négyzetméteres lakásért 9 millió 800 ezer forintot (239 ezer forintos négyzetméterár), 66 négyzetméteresért 14 milliót (212 ezer) kér az eladója, de akad a piacon 53 négyzetméteres, 1 plusz 2 félszobás lakás 13 millió 900 ezer forintos áron (bő 260 ezer). Egy 28 négyzetméteres garzonhoz 8 millió 800 ezer forintért lehet hozzájutni - a négyzetméterár ebben az esetben 310 ezer feletti.

A Duna House tapasztalatai szerint Gazdagréten, a XI. kerület paneles részeihez képest valamivel könnyebb a lakások értékesítése, bár a magasabb árszínvonal az árérzékeny vevőréteg egy részét a pesti oldalra tereli át.

Őrmezőtől a Gellért-hegyig

Az autópálya másik oldalán, Őrmezőn a négyzetméterárak 180-220 ezer forint körül alakulnak: a Menyecske utcában egy 75 négyzetméteres otthon ára 13 és félmillió forint, míg a Vőfély utcában 49 négyzetméteres, 2 szobás ingatlanért 10 és félmilliót kérnek.

A nem panel használt lakások árszínvonala elhelyezkedéstől (a kerület nagy területe miatt ez jelentős szempont) és állapottól függően vegyes képet mutat. A négyzetméterárak 200 ezertől indulnak, jellemzően a 250-330 ezres sávban mozogva, de az igényes, szép környezetben lévő családi házak esetén meghaladhatják az 500 ezer forintot is.

A legolcsóbb használt garzonlakásokat 9 millió forint körüli összegért árulják. A Móricz Zsigmond körtér közvetlen közelében egy 29 négyzetméteres, negyedik emeleti lakás 9.2 milliót kóstál - a Bocskai úton ugyanennyi pénzért 25 négyzetméter jár, a földszinten.

A vásárlók nagy része a legfeljebb 2,5-3 szobás ingatlanokat keresi, amellett élénk az érdeklődés a téglaépítésű garzonok iránt is. A legjobban csengő nevű mellékutcákban (Ábel Jenő, Badacsonyi, Ibrahim, Zámori, Szentpéteri) a kereslet a négyzetméterárakat, állapottól függően 3-400 ezer forintig tornássza fel.

A vevők szívesen vásárolnak kertkapcsolatos, földszinti lakásokat. Elsősorban a zöldövezeti jelleg, a kis társasházas-villaépületes környezet, valamint a garázs vonzza őket. A módosabbak körében népszerűek a Gellért-hegyen található ingatlanok, ahol akár félmillió is lehet a négyzetméterár.

A forgalmasabb utakon - például Bartók Béla, Karolina - jellemzően akkor könnyű az eladás, ha a nem panel lakást, közel paneláron (200-260 ezer közötti négyzetméteráron) adják.