Negyvenmilliárdot követelnek a Viadomtól

Vágólapra másolva!
A felszámolás alatt álló Viadom 11 milliárd forintnyi tartozáshoz képest négyszer nagyobb összegben nyújtott be több mint négyszáz hitelező követelést a felszámolóhoz - tudta meg a Napi Gazdaság Szondi György felszámolóbiztostól, a Ratis Kft. munkatársától. Ez egyelőre nem teljes egészében elismert tartozás, de a határidőn túl is folyamatosan érkeznek igénybejelentések a felszámolóhoz.
Vágólapra másolva!

A Viadom vagyona a mérleg szerint mintegy ötmilliárd forint, amelynek jelentős részét követelései teszik ki, a fennmaradót pedig ingóságai: termelőberendezései, gépei, irodai és számítástechnikai eszközei - írja a Napi Gazdaság. Ezenkívül még két vidéki telephelye van, de ezek értéke nem jelentős (egyiket 5 millió forintért vásárolta a cég, a másik értéke pedig legfeljebb 10 millió forintra becsülhető). A Viadom értékesíthető vagyonelemei közül az első "csomagot" a tegnapi Cégközlönyben hirdette meg a felszámoló: a bányászati jogért, üzletrészért, töltőanyagért, a nagykanizsai telephelyén található konténerekért, valamint irodabútorokért összesen 11 millió forintot kér.

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb sztrádaépítő vállalatának felszámolását júniusban rendelte el a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság; a felszámolási eljárás hivatalosan július ötödikén indult el. A Viadom nyerte el például - versenytársai szerint áron aluli árajánlatokkal - a Porr AG-vel és a Teerag-Asdag AG-vel közösen az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti, valamint az M0-s keleti szektora két szakaszának építését is. A késedelmes és nem fizetések miatt alvállalkozói már tavaly is kezdeményezték a cég felszámolását, de akkor még sikerült velük kiegyezni. Idén tavasszal már mintegy ötven felszámolási kérelmet nyújtottak be a Viadom ellen, ezek közül végül a Basaltker Kft.-ét fogadta el a bíróság, és rendelte el a felszámolást.