Visszaesett a Mol-részvények ára

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,60 pontos csökkenés után 27 189,07 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,34 százalékos visszaesés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: az OTP és a Magyar Telekom enyhén erősödött, míg a Molnak és a Richternek csökkent az ára.

Nem mutatott érdemi elmozdulást pénteken a budapesti index, és a nemzetközi piacokat is kivárás jellemezte az amerikai Fed jövő hétre várt kamatdöntése előtt - mondta Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője. Hozzátette, hogy a magyar piac iránti érdektelenséget talán az is fokozza, hogy a jövő héten is mindössze három napra rövidül a kereskedési idő.

Az egyetlen kimagasló teljesítményt nyújtó papírként a Rábát emelte ki, amely közel 1,2 milliárd forintos forgalomban több mint 3 százalékot emelkedett. Az üzletkötő véleménye szerint főként spekulánsok vásárolták a papírt, nem pedig intézményi befektetők.

A Mol-részvények ára 300 forinttal, 1,11 százalékkal 26 830 forintra csökkent, forgalmuk 8,02 milliárd forintot tett ki.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 15 forinttal 0,16 százalékkal 9184 forintra drágult. A bank részvényeivel 7,53 milliárd forint értékben kereskedtek.

A Magyar Telekom 934 forinton zárt, az előző napi kereskedéshez képest 3 forintos 0,32 százalékos emelkedés. A távközlési papírok forgalma 1,40 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 325 forinttal, 0,86 százalékkal 37 250 forintra csökkent. A részvényekkel 2,98 milliárd forint értékben kereskedtek

Az Egis-részvények ára 50 forinttal, 0,22 százalékkal 22 950 forintra csökkent 225 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 13,67 ponttal, 0,40 százalékkal 3431,62 pontra nőtt.

[origo]/MTI