Negyedével csökken a fűtéstámogatás

Vágólapra másolva!
Jövőre 82 milliárd forintot fordít a költségvetés gáz- és távhőtámogatásra, vagyis az ideihez képest 30 milliárd forinttal kevesebbet. A támogatásra jogosultak köre nem változik, de a kevésbé rászorulók fűtésszámlája 4-500 forinttal nőhet januártól.
Vágólapra másolva!

Továbbra is azok a családok kaphatnak támogatást, amelyekben az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum három és félszeresét. A rászoruló háztartásokat négy csoportba sorolták be, a támogatás a leginkább rászorultak, vagyis a két alsó jövedelmi kategóriába tartozó mintegy 1,3 millió háztartás számára nem változik. Ide azok a magyar háztartások tartoznak, ahol az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 2,5-szeresét, vagyis a 67 825 forintot. (Az öregségi nyugdíjminimum jelenleg 27 130 forint, januártól azonban várhatóan 28 500 forintra emelkedik, de konkrét összegéről majd a költségvetés elfogadásakor, decemberben döntenek.)

A két magasabb jövedelmi kategóriában az inflációnak megfelelő mértékben csökken a kompenzáció összege. A harmadik jövedelmi kategóriába tartozó háztartások számára (ahol az egy fogyasztási egységre eső jövedelem az öregségi nyugdíjminimum két és félszerese és háromszorosa közötti, vagyis 67 826 és 81 390 forint között van) havonta átlagosan 486 forinttal nő a számla végösszege. A negyedik kategóriában (ahol az egy fogyasztási egységre eső jövedelem az öregségi nyugdíjminimum háromszorosa és három és félszerese közötti; vagyis 81 391 és 94 955 forint közé esik) havi 514 forinttal kell majd többet fizetni a háztartásnak.

Egy átlagos háztartás évente úgy 1500-1600 köbméter gázt fogyaszt, jövőre a gázszámlához évi 2000 köbméter fogyasztásig jár támogatás az idei 3000 köbméter után. A nagycsaládosoknál idén 4000 kobméter éves fogyasztásig jár támogatás, a tavalyi 5000 köbméter után. A kormány adatai szerint ennek a fogyasztói rétegnek a 95 százaléka "jön ki" ennyi gázból, az ennél többet fogyasztó családoknak a jövőre 7,4 százalékkal emelkedő családi pótlék jelenthet némi vígaszt. (A távhőtámogatásnál nincs semmilyen mennyisége korlát.)

A kormány az igazságosságra hivatkozva alakította át az idén januártól hatályos rendszert, és abban természetesen a konvergenciaprogram szempontjai is érvényesülnek. A támogatásra körülbelül 2 millió háztartás jogosult. A kabinet szerint a gázfogyasztó háztartások 67, a távhőt használóknak pedig 61 százaléka kaphat kompenzációt.

A jövő évre vonatkozó támogatási kérelmeket november 1-jétől lehet beadni a Magyar Államkincstárnak (MÁK). A rendszer továbbra is önbevallás alapú, vagyis az igényléshez nem kellenek igazolások. Fontos tudni, hogy mindenkinek új igénylést kell benyújtani, mivel a jelenleg érvényes támogatások csak ez év december végéig vannak érvényben.

Aki még 2007 végéig postázza, vagy leadja a kérelmét, annak már a januári fogyasztása után is jár a kompenzáció. Aki viszont csak a jövő évben teszi ezt meg, az a beadási dátum után következő hónap elsejétől jogosult a támogatásra.

Egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem (forint/hó)Gázártámogatás (forint/köbméter)Távhőtámogatás (forint/gigajoule)
ElvJelenleg

Jövőre

IdénJövőreIdénJövőre
öregségi nyugdíjminimum kétszerese alatt54 260-ig57 000-ig40,1240,1216801680
öregségi nyugdíjminimum 2- és 2,5-szerese között54 261 - 67 82557 001 - 71 25032,8332,8313801380
öregségi nyugdíjminimum 2,5- és 3-szorosa között 67 826 - 81 39071 251 - 85 50025,5322,001068924
öregségi nyugdíjminimum 3- és 3,5-szerese között81 391 - 94 95585 551 - 99 75018,2414,5768609