Gyorsan terjeszkedik az Erste Bank

Vágólapra másolva!
Az osztrák Erste Bank, 837,9 millió eurós adózott eredményt ért el az év első kilenc hónapjában. Ez a kisebbségi részesedések nélkül, 27,9 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévi adatnál.
Vágólapra másolva!

A piaci körülményeket nehéznek minősítették az időközi beszámolóban, de a harmadik negyedévi rekord eredmény - 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál, főleg a cseh piac javulásának és a vártnál jobb romániai eredményeknek tudható be. A jelentéssel együtt megerősítették, hogy egész évre az adózott eredmény legalább 25 százalékos növekedésében bíznak. Jövőre 20 százalékos, 2009-ben ismét legalább 25 százalékos profitnövekedésre számítanak.

A román BCR-t nem számítva 5,8 százalékkal 693,3 millió euróra nőtt az adózott eredmény. A BCR tavaly október óta szerepel a csoportmérlegben.

Az üzemi eredmény, 4,523 milliárd euró, 28,8 százalékkal több az egy évvel azelőtti 3,511 milliárdnál. A nettó kamatbevétel - a kamatkülönbözet - 2,844 milliárd euró lett, 25,8 százalékkal több az egy évvel korábbi 2,262 milliárdnál. A BCR nélkül csak 7,5 százalékkal nőtt a nettó kamatbevétel, 2,43 milliárd euróra.

A nettó jutalékbevétel 30,7 százalékkal 1,354 milliárd euróra gyarapodott a tavalyi első kilenchavi 1,037 milliárdhoz képest. A sajátszámlás ügyletek bevétele 292 millió euróra az egy évvel korábbi 187,8 millióhoz képest.