Reggel sztrájkoltak a vasutasok

Vágólapra másolva!
Reggel 6 óra óta állnak a vonatok kivéve a GYSEV járatait, de ott is késésekre kell számítani. A munkabeszüntetés hatszáz vonatot és csaknem 6000 munkavállalót érint, a jegykiadás is bizonytalan. A nyolc óráig tartó sztrájk célja, hogy a szakszervezetek elérjék: a kormány ne szüntessen meg a tervezett 38 mellékvonalat. Az utazók többsége elégedetlenségének adott hangot és többen kártérítést követelnek mert egy hónapon belül ez a második vasutassztrájk.
Vágólapra másolva!

Szerdán reggel hat és nyolc óra között sztrájkolnak a vasutasok. A kétórás figyelmeztető sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szervezte a vasúti szárnyvonalak tervezett bezárása miatt. A menetrend várhatóan délután négy órára áll helyre.

Gaskó István, a VDSZSZ elnökének adatai szerint mintegy 5-6 ezer munkavállaló sztrájkol. A munkabeszüntetéstől azt várják, hogy a kormány vonja vissza a 38 mellékvonal bezárására vonatkozó elképzeléseit. A szakszervezet azt szeretné, ha közösen, egyesével megvizsgálnák valamennyi vonal életképességét, és csak arra mondanák ki, hogy nincs rá szükség, amelyről teljes egyetértés alakul ki.

Simon Dezső, a VSZ elnöke szerdán reggel azt közölte: úgy tudják, munkaügyi konfliktus eddig nem volt, a szolgálatban lévő munkatársak 80-100 százaléka sztrájkol.

Nem tudtak megegyezni

A MÁV-nak és a szakszervezeteknek nem sikerült megállapodnia a sztrájk ideje alatti elégséges szolgáltatásról, ezért szerdán 6 és 8 óra között, illetve a munkabeszüntetés után órákon át késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

A munkabeszüntetés több mint hatszáz vonatot érinthet, bizonytalan lesz a jegykiadás. Az utasok a vonatokon emiatt pótdíj nélkül is megválthatják jegyeiket. A MÁV-szóvivő szerint a vasúttársaság központi diszpécserei készen állnak arra, hogy a vonatközlekedést operatív módon irányítsák a sztrájk alatt is.

A Keleti és a Nyugati pályaudvar dolgozói sztrájkolnak, ezért onnan nem indulnak és oda nem érkeznek vonatok. A fővárosban a Déli és a Kelenföldi pályaudvaron a dolgozók többsége felvette a munkát, így remény van arra, hogy a sztrájk alatt a Székesfehérvár irányából érkező elővárosi vonatok egy része közlekedik - nyilatkozta a MÁV sajtófőnöke.

A nemzetközi vonatok beérkeznek a magyar határállomásra, és a sztrájk után indulhatnak tovább. A 6 óra előtt elindult vonatok bemennek a következő állomásra és ott várják meg a sztrájk befejezését. Nyílt pályán nem vesztegel vonat, a MÁV biztosítja az utasok biztonságát. A munkabeszüntetés ideje alatt biztosítják a fűtést és világítást is, valamint baleset-elhárításra és katasztrófa-helyzetekre is felkészülnek.

Fotó: Marton Bálint

A megváltott nemzetközi vonatjegyek árát is visszafizetik

A vasúttársaság azon lesz, hogy a munkabeszüntetés után a forgalom minél előbb helyreálljon, de várhatóan egész nap lesznek késesek és járatkimaradások" - közölte a sajtófőnök. Az elővárosi forgalomban azok a vonatok indulnak el a sztrájk után először, amelyek indulási ideje a 8 órához legközelebb esik.

Ha az utasok a sztrájk miatt lemondanak utazásukról, jegyüket kezelési költség levonása nélkül visszatérítik, vagy másnapra érvényesítik. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) szerda reggel megerősítette keddi közlését, hogy vonalain nem lesz sztrájk, ennek ellenére a cég által közlekedtetett vonatok menetrendje is módosul és késésekre lehet számítani.

Az eltérő álláspontok miatt a közlekedő vonatok mennyiségében nem született megállapodás, tekintettel arra, hogy a vasúttársaságok (MÁV Cargo, MÁV-START) azt kérték, hogy az általuk megrendelt vonatok közlekedjenek. A szakszervezetek ezt nem vállalták, ezért a kétórás figyelmeztető sztrájk ideje alatt - november 7-én 6.00 és 8.00 óra között, illetve a munkabeszüntetést követő időszakban - késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani.

A sztrájk ideje alatt biztosított lesz az utas-biztonság, a vagyonvédelem, a fűtés és világítás, valamint a balesetelhárító, vagy katasztrófa elhárítás céljából forgalomba helyezett vonatok közlekedése. A nemzetközi vonatok a határállomáson várakoznak a sztrájk befejezésére.

A sztrájk ideje alatt a MÁV hálózatán a tehervonatok közlekedése is bizonytalan lesz, szünetelhet a tolatási művelet (vonat-előkészítés), továbbá az iparvágányok kiszolgálása is.

Az aki a nemzetközi vonat elmaradása miatt mond le az utazásról, a Magyarországon váltott nemzetközi menetjegy árának és a helybiztosítási díjának levonás nélküli visszatérítésére jogosult.

A munkabeszüntetés befejezése után a vasúttársaság különféle operatív intézkedésekkel helyezi vissza a menetrendjükbe a személyszállító vonatokat. Kiemelt feladat az elővárosi vonatközlekedés helyreállítása, továbbá a nemzetközi és IC vonatok közlekedése elsőbbséget élvez.

Csütörtök hajnalra normalizálódik a menetrend

A vasúttársaság kiemelt feladatnak tekinti, hogy nyolc óra után, a sztrájk befejezése után a vonatközlekedés mielőbb helyreálljon. Ennek érdekében a forgalomirányítók úgy szervezik a sztrájk befejezése után a vonatközlekedést - főként az elővárosi forgalomban -, hogy elsősorban a nyolc órához legközelebbi vonatokat indítják el, vonatjáratokat vonnak össze. A nagyobb torlódások elkerülése érdekében vonatjáratok maradnak ki a menetrendből, de az utasok elszállításáról gondoskodik a MÁV. Reggel nyolc óra után elsőbbséget élveznek majd az InterCity, valamint a nemzetközi vonatok.

A munkabeszüntetés után - napközben - még késésekre, járatkimaradásokra kell számítani. A vasúti közlekedés az esti, de inkább a csütörtök hajnali órákra normalizálódhat teljesen. A munkabeszüntetés miatti kényelmetlenségekért a MÁV ZRt. és a MÁV-START Zrt. az utasok elnézését kéri.

A sztrájk ideje alatt is közlekedett néhány vonat

A munkabeszüntetés ideje alatt több helyen is közlekedtek a vonatok, mert a vasutasok egy része felvette a munkát. Így például Budapesten, a Déli és Kelenföldi pályaudvaron fogadták és indították a vonatok egy részét.

Hasonló volt a helyzet Újszász, Rákos és Kőbánya-felső állomáson. A Dél-balatoni vasútvonalon közlekedtek a vonatok, mert Fonyódról, úgynevezett központi forgalomirányítással szervezik a munkát.

A GKM feleslegesnek tartja a sztrájkot

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a szerdai vasutassztrájk kapcsán ismételten és nyomatékosan kijelenti, hogy a munkabeszüntetés szervezői tévesen és indokolatlanul hivatkoznak vélelmezett vonalmegszüntetési döntésekre.

Az utasok számára kedvező szolgáltatás-kínálatot nyújtó jövő évi menetrend kialakítása még nem zárult le, és nem születhetett döntés a 38 mellékvonalról.A GKM november 7-ig várja az érintett önkormányzatok előzetes szándéknyilatkozatait a térségi vasútvonallá történő átminősítésről. A tárca pályázatokat ír ki a térségi vasutak üzemeltetőinek kiválasztására.