Gipszkartongyár épül a Mátrában

Vágólapra másolva!
A mátrai erőmű melléktermékeként képződő gipszet használja majd alapanyagként a Halmajugrán épülő gipszkartongyár. Az üzem 65 embernek ad majd munkát, de angolul beszélő mérnököket egyelőre nem találnak.
Vágólapra másolva!

Mintegy 10 milliárd forint beruházással évi 13 millió négyzetméter gipszkartonlap előállítására alkalmas gyárat épít Halmajugrán a Rigips Hungária Gipszkarton Kft. - jelentette be Földi Tamás ügyvezető csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A beruházáshoz a tőkét a magyar cég francia anyavállalata, a Saint-Gobain Group (SGG) biztosítja. A gyár építése elkezdődött, és a jövő év szeptemberében lesz kész. Az üzem 65 embernek ad munkát, ebből 20 mérnök, 45 fizikai dolgozó lesz.

Már megkezdődött a munkásfelvétel, a fizikai dolgozók felére nők jelentkezését várják. Az egyetlen gondot a gyár vezetőinek a kiválasztása jelenti: a megbízott fejvadászcégek hat hónapja nem találnak négy olyan szakirányú mérnököt Észak-Magyarországon, aki beszélne angolul. Márpedig a Saint Gobain csoportnál, alapkövetelmény az angol nyelvű kommunikáció.

A magyar piacon évi 22 millió négyzetméter gipszkarton fogy, ennek mintegy 45 százalékát adja a Rigips Hungária, évi 7 milliárd forint értékben. Az új gyár 13 millió négyzetméteres termelésének egy részét a szomszédos országokba szállítják.

A termeléshez a gipsz a gyárral szomszédos Mátrai Erőműből érkezik. Az erőmű füstgázát mészkőlisztfüggönyön vezetik át tisztítási céllal, közben a mészkő kalcium-szulfáttá, azaz gipsszé alakul. A gipszből még az erűműben kivonják a nehézfémeket és az oldható sókat, így az tisztább, mint a természetes alapanyag.

Az SGG 18 gyárában évi 600 millió négyzetméter gipszkartont állít elő. Jelenleg épít új üzemet az Emirátusokban, Kínában és az USA-ban is.