Európa biztosabb alapokon

Vágólapra másolva!
Európa gazdasági helyzete kevésbé kockázatos, mint az Egyesült Államoké, az európai gazdaság alapjai elég erősek ahhoz, hogy a pénzügyi zavarokon a kontinens úrrá tudjon lenni, de bankszektorát jobban fel kell még készíteni a kockázatok kezelésére.
Vágólapra másolva!

Mindezt a Nemzetköz Valuta Alap (IMF) állapította meg az Európáról első ízben kiadott "Regionális gazdasági kilátások" címet viselő jelentésében. Mindazonáltal tisztán látható a térség gazdasági növekedésének lassulása és ezért igen helyesen cselekedtek a központi bankok, hogy nem emeltek alapkamataikon, az euróövezetben a monetáris politika figyelembe vette a gazdaság visszaesésével együtt járó pénzügyi zavarokban rejlő veszélyeket - szögezi le az IMF. Ezek a veszélyek csak igen fokozatosan múlnak majd el, lehetséges a további szigorítás - teszi hozzá.