Csökkent a Bertelsmann profitja

2007.11.14. 12:55

A világ negyedik, Európa vezető médiacsoportja, a német Bertelsmann - amely az RTL tévé révén Magyarországon is érdekelt - szerdán 132  millió eurós adózott eredményt jelentett az idei első három negyedévről, 66 százalékkal kevesebbet a tavalyi első kilenchavi 384 milliónál, de ez is szép ahhoz képest, hogy az év veszteséggel indult.

A visszaesést az okozta, hogy az első kilenc hónapra 388 millió eurós egyszeri terhet számoltak el, nagyrészt perekre és peren kívüli megegyezésekre az EMI és a Warner Music Group zenekiadókkal, mert a Bertelsmann 2000-ig támogatta az egykor ingyenes, majd e minőségében szerzői jogsértés miatt betiltott Napster zenecserélő-letöltő rendszert. Továbbá trösztellenes eljárás folyt a csoporthoz tartozó IP Deutschland ellen, amely hirdetési idővel kereskedik, ezt a Bertelsmann 96 millió eurója bánta az első kilenc hónapban.

Az üzemi eredmény 640 millió euróra csökkent 926 millióhoz képest, de a tényleges üzletmenetet jelző, egyszeri tételek nélkül számolt üzemi eredmény 4,7 százalékkal 1,028 milliárd euróra emelkedett 982 millióhoz képest.

A bevétel 2 százalékkal 13,267 milliárd euróra fogyatkozott 13,545 milliárdhoz képest, mert a Bertelsmann tavaly szeptemberben eladta a zenekiadó részlegét, a világpiacon 12,5 százalékos részesedéssel harmadik számú BMG Music Publishing Groupot a francia Vivendi médiacsoportnak, 1,63 milliárd euróért.

A zenei részleg eladásából a Bertelsmann részben finanszírozni tudta függetlensége megőrzésének árát. Tavaly májusban a Bertelsmann a régóta várt tőzsdei kibocsátás helyett visszavásárolta a belga Groupe Bruxelles Lambert (GBL) holdingtársaság részesedését a társaságból, 4,5 milliárd euróért. A Bertelsmann jelentős felárat fizetett a függetlenségért, amihez a résztulajdonos Mohn-család ragaszkodott: korábban a piacon 4 milliárd euróra értékelték a GBL-részesedést.

A leggazdagabb belga, Albert Frere befektetőcsoportja, a Groupe Bruxelles Lambert (GBL)holdingtársaság 2001-ben szerzett 25,1 százalékot a Bertelsmann-csoportban azzal, hogy cserébe a   Bertelsmannak adta a 29,9 százalékos részét az RTL tévétársaságból.

A Bertelsmanné a legnagyobb európai műsorsugárzón, az RTL több mint 90 százalékán kívül a világ legnagyobb könyvkiadója, a Random House, és 50 százaléka van a japán Sonyval közös SonyBMG zenekiadóban. A szeptemberben eladott saját zenei részleg teljesítménye lehangoló volt, a kalózletöltések feltartóztathatatlan terjedése miatt, ezért is adták el, az ügyletet decemberben zárták.

A német Bertelsmannhoz több mint 90 százalékban tartozó, luxemburgi székhelyű RTL bevétele - az üzletrész-eladásokat és -felvásárlásokat nem számítva - 7,4 százalékkal 5,52 milliárd euróra emelkedett, ezekkel együtt 10,3 százalékkal 5,64 milliárdra nőtt. Az üzemi eredmény 11,5 százalékkal 889 millió euróra, az adózott eredmény kisebbségi részesedések nélkül 66 százalékkal 890 millió euróra nőtt. Az üzletrész-eladásokból származó rendkívüli tételeket   is figyelembe véve a nyereség 80 százalékkal 1,1 milliárd euróra emelkedett.

A médiacsoport idén márciusban bejelentette, hogy visszanyert függetlenségére alapozva felvásárlásokat tervez, akár 6 milliárd eurónyit is tud beruházásokra áldozni 2010-ig. A befektetéseinek intézésére külön alapot hoz létre, a Morgan Stanley és a Citigroup befektetési bank közreműködésével.

KAPCSOLÓDÓ CIKK