Megnyílt a Foodapest

Vágólapra másolva!
Helye van valamennyi jó minőségű terméket előállító cégnek, vállalkozásnak a 450 milliós uniós piacon- hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden a magyar fővárosban az IFE Foodapest elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítás megnyitóján a kőbányai vásárvárosban.
Vágólapra másolva!

Az agrártárca irányítója jelezte: ahhoz, hogy a magyar termékeket megismerjék a fogyasztók, azokat időről időre be kell mutatni a vásárlóknak. Azaz a jó bornak is kell a cégér - húzta alá Gráf József.

A miniszter kijelentette, az elkövetkező két évben a magyar agrárgazdaság és benne az élelmiszeripar is jelentős fejlesztési összegekhez jut, amelynek anyagi alapjait megteremtette a szakminisztérium.

A miniszter utalt arra is, hogy a magyar termékek kelendőek a világban, amit az is alátámaszt, hogy a magyar agrár- és élelmiszeripari export értéke a múlt évben elérte a 3,6 milliárd eurót, míg az import csak 2,6 milliárd eurót tett ki. Azaz az agrár-külkereskedelem pozitív szaldójú.

A magyar szakkiállítás iránti érdeklődést pedig azt jelzi - mondta Gráf József -, hogy a több mint 200 kiállító 40 százaléka külföldről érkezett. Az idei kiállítástól kezdve új néven és évenkénti rendszerességgel tartják meg a Foodapest élelmiszeripari szakkiállítást IFE Foodapest néven, a mostanit november 10-22. között a kőbányai vásárvárosban.
Az élelmiszeripari szakkiállítás azért kapott új elnevezést, mert a magyar vásárszervező és rendező cég, a Hungexpo a Montgomery International Ltd.-vel közösen rendezi meg a továbbiakban az árumustrát egy nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítás-sorozat részeként.

A kiállításon 21 ország vállalatai mutatják be árukínálatukat, ez 88 külföldi és 132 magyar céget jelent. A kiállítók hús- húskészítményeket, tejet, tejtermékeket, továbbá sütő- és édesipari árukat, italokat, zöldséget és gyümölcsöt, valamint szolgáltatásokat és élelmiszeripari technológiákat mutatnak be az érdeklődőknek. Emellett a szervezők szerint az eddiginél nagyobb súlyt kap majd a kiállításon a vendéglátás is. Az árubemutatón kívül a kiállításon kísérőprogramok is lesznek a szakemberek számára.

Az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) adatai szerint a magyar élelmiszergyártók árbevétele jelenleg 2.500-2.600 milliárd forint. A magyar élelmiszeripar termékeinek mintegy 80 százalékát belföldön értékesítik. A magyar boltokban a korábbi 10 százalék alatti arányról jóval 10 százalék fölé emelkedett a külföldi termékek aránya. A szakértők szerint a belföldi fogyasztás visszaesését elsősorban a belső piac szűkülése okozta.