Megszűnhet az OTP lízingcége

Vágólapra másolva!
A hazai finanszírozói piac kicsit fordítva ül a lovon, amikor saját biztonsága miatt jelzálogjogot követel az autóra - állítja Kolossváry Ádám, a Merkantil Bank vezérigazgatója. A szakember szerint a hibát ott követték el a magyarországi lízingcégek, hogy engedtek a gépjármű-kereskedői lobbinak. Az OTP lízingcége a Merkantil Car ezért meg is szűnhet, a Merkantil Bank azonban megmarad - olvasható a Napi Gazdaságban. 
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint ügyfeleiket túlzottan megterheli, hogy a lízingkonstrukcióknál kétszer is át kell íratni az autókat, ezért terjedtek el a gépjárműhitelek a magyar piacon. Itt viszont az ügyfél tulajdonos lehet, a finanszírozónál pedig csak a törzskönyv marad, ami ugyanakkor ismeretlen fogalom több uniós országban is - írja a Napi Gazdaság.

Kolossváry szerint a környező országokban lízingen valódi lízinget kell érteni, több országban például tilos a lízingcégnek hitelt nyújtania. Ott, ahol a szabályok ezt lehetővé teszik - mint például Szlovákiában -, a lehetőség ellenére az autók lízing konstrukcióban kelnek el, noha némely országban áfával is sújtják a konstrukciót.

Az OTP-csoporthoz tartozó finanszírozó cég vezetője bevallja: Magyarországon ők sem tudnak semmit sem tenni e tendencia ellen. Ezért a gépjárműlízingre specializálódott vállalatukat, a Merkantil Cart a jövő év végéig - üzletek híján - lényegében kivezetik a piacról.

A gépjármű-finanszírozásra marad a Merkantil Bank, amely ugyanakkor a vezérigazgató szerint hátrányban van a többi, lízing címén valójában hitelt nyújtó vállalkozással szemben. Kolossváry állítja: a bankokra vonatkozó sokkal szigorúbb prudenciális szabályok (tőkekövetelmény, tartalékképzés) miatt egyenlőtlen a verseny, ő egyebek mellett erre vezeti vissza a GMAC kivonulását Magyarországról. Szabályozói kérdésről van szó - mondta a vezérigazgató, aki szerint ilyen alapon akár az áruhiteleket is be lehetne vonni a lízingstatisztikákba.

Ami a hazai piac általános helyzetét illeti, a szakember más szempontból sem derűlátó. A csökkenő értékesítés mellett az egy gépjárműre jutó hitel összege tovább emelkedett (a Merkantilnál 1,8 millióról 1,99 millió forintra), amit csak részben magyaráz, hogy nagyobb összegű autókat finanszíroznak - az önrész mértéke ugyanis folyamatosan zsugorodik, miközben a finanszírozási jutalékok tovább emelkednek. Ma már lényegében minden cégnek van 120 hónapos futamidejű szerződése, ami tovább növeli a kockázatokat. Egy tekintetben ugyanakkor Kolossváry Ádám nem osztja a piaccal kapcsolatos aggodalmakat: a Merkantil Bank statisztikái szerint javul az ügyfelek fizetési hajlandósága. A visszavett autók aránya a teljes portfólióira vetítve a 2005-ös 2,4 százalékról 1,16 százalékra csökkent az idei év első kilenc hónapjában.

Az OTP-csoport tagjaként a Merkantil ugyanakkor egyre inkább keletre tekint; ott sokszor tisztább szabályozói környezetben, alacsonyabb jutalékok mellett lehet versenyezni. A vezérigazgató 2010-re úgy számol, hogy a csoport 45 millió eurós adózott profitjából már 7,95 milliót öt külföldi leányvállalatuk fog szállítani. Emellett a jövő évben Ukrajnában és Oroszországban is megjelenik a Merkantil leánycége.