Trichet: idén nem csökken az eurókamat

2007.11.23. 11:51

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet pénteken közvetve megerősítette, hogy a bank folytatja a kivárást, és decemberben sem változtat az irányadó kamatminimumán.

A frankfurti Európai Bankár Konferencián tartott előadásában Trichet bonyolultnak minősítette a jelenlegi helyzetet, amikor - mint mondta - "nincs helye semmiféle lazaságnak", mert még folytatódik a "nem elsőrendű válság" indukálta piaci kiigazítás.

Ez még további elemzést igényel, és az EKB továbbra is "nagyon közelről figyeli" a fejleményeket, mondta az elnök.

A "nagyon közeli figyelés" afféle kulcsmondat: az EKB gyakorlatában ez a kifejezés a kamatszint további változatlanságára utal. Az eddigi tapasztalat szerint kamatemelést sejtet, ha a bank elnöke "erős éberség" szükségét említi, illetve kamatcsökkentést valószínűsít, ha az inflációs kockázatok "gondos figyelését" ígéri.

A bank legutóbb június elején emelte az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, a lassan két éve tartó szigorítási ciklusban megszokott, negyed százalékponttal 4,00 százalékra, hatéves csúcsra: utoljára 2001 szeptemberig volt 4 százalék fölött. A 2005 decemberben kezdett szigorítási ciklusban a júniusi a nyolcadik negyedpontos emelés volt.

A kialakult gyakorlat szerint szeptemberben, eredetileg újabb negyedpontos emelésre számított a piac, mert az EKB továbbra is - jelenleg is - kissé túlhevültnek tartja a gazdasági növekedést, főleg a továbbra is rekord közeli ütemben gyarapodó pénzellátás miatt: főleg a céghitelezésben nyoma sincs hitelszűkének, az a jelek szerint a bankközi piacra korlátozódott.

Mindenesetre augusztus elején Európára is átterjedt, világméreteket öltött a "nem elsőrendű válság": a fizetési nehézségekkel küszködő, nem elsőrendű amerikai adósoknak korábban nyújtott jelzálogkölcsönökre alapozott, nemzetközi befektetési konstrukciók elbizonytalanodása okozta hitelpiaci nyugtalanság, és ez a szigorítás leállítására késztette az EKB-t. A gazdasági növekedés várt lassulása közben azonban - a bank értékelése szerint - az inflációs nyomás még egyre növekszik, ezért enyhítés sem várható az EKB-tól.

KAPCSOLÓDÓ CIKK