Bliccelők rohamát várják a postákon

Vágólapra másolva!
A BKV november 24-én, délután 13-óráig meghosszabbította a "Blicc Over" néven ismertté vált pótdíjfizetési kampányát. A cég 15 milliárd forintos - pótdíjtartozásokból eredő - kintlévősége behajtására irányuló, október 18-án meghirdetett akciója keretében azok a bliccelők, akik a kampány ideje alatt rendezik az elmúlt 5 évben keletkezett pótdíjtartozásukat, 20 százalékos kedvezménnyel tehetik ezt meg.
Vágólapra másolva!

A kampány indulása óta eltelt időszakban több mint nyolcezren érdeklődtek tartozásuk összegéről, illetve a befizetés módjáról a társaság által biztosított telefonvonalon keresztül; a pótdíjtartozások rendezéséből eddig befolyt összeg meghaladta a tizenöt millió forintot.

A nagy érdeklődésre való tekintettel hat nappal meghosszabbították a Blicc Over kampányt, így a tervezett november 18-a helyett, november 24-én délután 13 óráig élhetnek a lehetőséggel tartozásukat rendezni kívánó utasok.