Drága a briteknek a lengyel bébiboom

Vágólapra másolva!
Rohamosan nő a Kelet-Közép-Európából érkezett vendégmunkások csecsemőinek száma Nagy-Britanniában - idézi a Napi Gazdaság a Daily Mailt. Az Albionban született lengyel babák száma 2003 óta négyszeresére nőtt, s idén várhatóan eléri a 13 ezret.
Vágólapra másolva!

A brit egészségbiztosítási rendszernek születésenként átlag majdnem 1600 font térítést kell fizetnie a kórházaknak. Összességében mostanáig 20 millió fontjába került a szigetország adófizetőinek a lengyel bébiboom. A pénznél nagyobb baj az, hogy a kórházak nincsenek felkészülve a pluszterhelésre, s ezért előfordul, hogy a gyermekek világrajövetelekor nincs jelen megfelelő személyzet. A szakértők több ezer családtervezési tanácsadó és egészségügyi szakszemélyzet azonnali felvételét követelik.

Hasonló gonddal kell szembenézniük a brit iskoláknak is. Egy felmérés szerint több mint 240 ezer lengyel, litván, szlovák és cseh gyermek lépett be az iskolarendszerbe, akiknek a szülei vendégmunkások. Ez hatszorosa a kormány előrejelzésének, amely azon alapult, hogy alapvetően egyedülálló emberek érkeznek majd szerencsét próbálni a szigetországba. Az iskolaigazgatók szövetsége szerint az intézmények költségvetéséből már nem lehet finanszírozni a kelet-európai gyerekek oktatását. Egyes iskolákban pedig olyan sokan vannak, hogy megváltoztatják az oktatási intézmények kultúráját, a tanulási, tanítási és viselkedési szokásokat.