Harc a karácsonyi fényekért

Vágólapra másolva!
A karácsonyi ünnepkör közeledtével a belvárosban immár hagyományosan kigyulladtak az utcán a díszfények. Budapest Főváros Önkormányzata idén kicsit több mint 108 millió forintot szánt az ünnepi világításra. Egy villanyszerelő elmondása szerint megoldaná a feléből is, ha lenne embere, egy másik szerint viszont reális az összeg. A Főpolgármesteri Hivatal - miután megszabadult pályázati kötelezettségétől - saját cégét bízta meg a kivitelezéssel.
Vágólapra másolva!

Az idei budapesti díszkivilágítás üzemeltetésére kiírt pályázaton kettő cég indult. A kiírás szerint a nyertes pályázó a 2006-os tervek szerint köteles kiépíteni és működtetni a berendezést, valamint visszaállítani az eredeti állapotot. Az áramszolgáltatást a vállalkozónak nem kell biztosítani. A szerződés szerint a megrendelő - a Főpolgármesteri Hivatal - vállalja, hogy a díszkivilágítás teljes időtartama alatt fogyasztott villamos energia értékét közvetlenül az ELMŰ-vel rendezi.

A pályázó cégek a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. és a G. M. Poszeidon Reklám és Világítástechnikai Bt. voltak. A két cég között nem csak az elnevezésben és formában van különbség. A BDK - amint a nevéből is kiderül - fővárosi székhelyű, tetemes jegyzett tőkével rendelkezik, egy októberi cégkivonat szerint csaknem 8,5 milliárd forinttal. Cégformától függő adatai szerint tagja Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMŰ) is. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a két tag valójában tulajdonosa a kft.-nek.

A BDK hazapályázott

Így a BDK saját tulajdonosához pályázott a díszkivilágítás üzemeltetésére, ami a törvény szerint megengedett. Az ajánlati felhívásban rögzített alkalmassági feltételek és kizáró okok a törvény szerint az összes pályázóra egyenlőképpen vonatkoznak tekintet nélkül a tulajdonosi összetételre vagy bármilyen más körülményre. A törvény egyértelműen megengedi azt is, hogy akár egy önkormányzati cég jelentkezzen egy közbeszerzési pályázatra. Ennek a cégnek is ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelnie, mint a többinek.

A G. M. Poszeidon telephelye - és székhelye is - a Sopron melletti Ágfalván van, bár fióktelepe akad Budapesten. Jegyzett tőkéje összesen százezer forint az Opten Kft. cégjegyzéke szerint. A Közbeszerzések Tanácsának honlapján talált eljárási eredményből nem derült ki, hogy melyik nyerte el végül a megtisztelő feladatot, csak annyi, hogy a két ajánlat 82,5, illetve 89 millió forintról szólt és mindkettő érvénytelen lett.

A kültér mégsem kültér

Az ajánlatok felbontása után két hiánypótlási felszólítást kapott mindkét cég. Az elsőben a BDK-tól - egyebek mellett - nullás adóigazolást kért a hivatal, a Poszeidonnál pedig - szintén egyebek mellett - hiányolták a műszaki vezető építési vállalkozók minősítése rendszere szerinti besorolását. A műszaki vezető ugyanis kültéri besorolással rendelkezett, a kivitelezéshez viszont beltéri besorolás szükségeltetik.

Arra a kérdésünkre, hogy a jellemzően kültéren felszerelendő díszkivilágításhoz miért kell beltéri besorolás, avagy mitől beltér az Andrássy út, a főváros sajtóosztályától nem kaptunk választ. Az említett műszaki vezető besorolása ráadásul a szükségesnél magasabb kategóriába tartozik, ennek ellenére nem bizonyult elegendőnek az az igazolás sem, amit a mérnöki kamarától kértek, bizonyítandó, hogy a szakember ért a beltérhez is - magyarázta Gálos Mihály, a Poszeidon igazgatója. A miértre ebben az esetben sem derült fény.

A BDK maradt pályán

A Poszeidon ezután még egy felszólítást kapott, mert a pályázati anyagukban nem állt összhangban az egyik oldalon szereplő bankszámlák mennyisége egy másik oldalon szereplőkkel. Ezt a félreértést is eloszlatták. Annak ellenére tették, hogy a reményük a pályázat megnyerésére gyakorlatilag a bontási jegyzőkönyv kézhezvétele után elszállt. A pályázat szerint ugyanis az a pályázó cég nyer, amelyik kisebb ajánlattal áll elő. Ez pedig a BDK volt. Az egész hosszas herce-hurca tehát valójában felesleges volt, mivel a Poszeidonnak nem nagyon maradt esélye - mondták el Ágfaván.

Az ajánlatok elbírálásáról kapott összegzésben mind a két ajánlatot érvénytelennek nyilvánították. A BDK ajánlata azért bizonyult annak, mert az ajánlattételi időpontig nem nyújtottak be eredeti példányt, csak másoltat az ajánlatukról, a Poszeidoné pedig a már említett műszaki vezetői besorolás miatt vérzett el, valamint azért, mert a csatolt referenciáknál nem tüntette fel, hogy az árak nettó vagy bruttó összegben értendőek-e.

A Főpolgármesteri Hivatal az [origo]-nak adott válaszában is közölte, hogy az eljárásban kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be, ezért nyertes ajánlattevőt nem tudtak megnevezni. Ilyen esetben hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást indíthatnak. Ez történt most is, és ennek az eljárásnak a nyertese a BDK lett.

A pénz az egész városra elég lenne

A világításhoz szükséges motívumokat minden évben újra kiírják Gálos Mihály szerint. A Poszeidon igazgatója elmondta, főváros az összeg egyötödéből bérelhetné évekig ugyanazt a készletet. Ezt szerették volna megvalósítani a bt.-vel. Első évben természetesen magas összegért építették volna ki az újszerű világítást, a következő években viszont már olcsóbban megúszhatná a főváros, mivel nem mindegyik motívum válik használhatatlanná a működés alatt, amennyiben a megfelelő körültekintéssel állítanák vissza az eredeti állapotot. Például nem levagdosnák, hanem leszerelnék a világítótesteket. Gálos szerint egyébként a rendelkezésre álló pénzből az egész fővárost ki lehetne világítani.

Horváth Lajos, a BDK ügyvezetője ugyanakkor elmondta, hogy a főváros 2006-ban készített új terveket, s a tavalyi motívumokból idén is sokat használnak. Van olyan elem, ami már nem működtethető a használat után és akad olyan, amit máshol - szintén a főváros területén -aggatnak fel.

Kié a jog?

Az idei világítás azonban már él és virul. Idén ráadásul több helyen, mint tavaly. Tizenegy kerületben hetven utcát és teret világítanak ki december 5-ig. Demszky Gábor főpolgármester a világítást bekapcsoló gombnyomás előtti beszédében hangsúlyozta, hogy a BDK ma már energiatakarékos, úgynevezett LED-es módszert alkalmaz. Ezeknek az égőknek a fogyasztása nyolcada, tizede a hagyományos izzókénak.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Gálos Mihálynak éppen ezekkel a LED-es motívumokkal kapcsolatban adódtak aggályai. A patentjogot ezekre a kábelekre ugyanis egy holland cég, az mk nemzetközi cégcsoport tagja kérte 2003-ban, majd az mk megvette és egész Európában ő lett a jogosult a motívumok használatára, értékesítésére. Hollandia kivételével természetesen, ahol az eredeti cég birtokolja a jogokat. Eszerint a nyertes cég sérti a szabadalmi jogot, mivel nem tagja az mk-csoportnak - szemben a Poszeidonnal.

A BDK ügyvezetője szerint a szabadalmi jogokat senki nem sértette. A terveket egy tervező készítette még azelőtt, hogy az mk-é lett volna a szabadalom. "Tervezői jog is van a világon" - tette hozzá Horváth.