Elkezdett csökkeni az 1 és 2 forintosok száma

Vágólapra másolva!
Hosszú idő után október volt az első olyan hónap, amikor több egy- és kétforintos áramlott be a jegybankba, mint onnan ki - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn. Az adatok a jegybank szerint azt mutatják, hogy helyes volt az MNB döntése az aprópénzek bevonásáról, hozzáteszik, hogy ezt egy közvélemény-kutatás is visszaigazolja.
Vágólapra másolva!

Az adatok szerint októberben 3,7 millióval több egyforintos illetve 6,8 millióval több kétforintos áramlott vissza az MNB-be, mint onnan a gazdaság szereplőihez. Ilyen a jelenlegi egy- és kétforintos érmék 1993-as kibocsátása óta nem történt, ami azért fontos, mert eddig a jegybank a gazdaságba mint egy "lyukas korsóba" öntötte ezeket az aprópénzeket. Újra meg újra többet kellett gyártani, mert ezek az aprók "kicsapódtak" a készpénzforgalomból - közölte az MNB.

A jegybank döntését egy őszi közvélemény-kutatás is alátámasztja. A felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek 89 százaléka pozitívan vagy semlegesen fogadta az egy- és kétforintosok kivonását. A bevonást támogatók szerint alig használják már ezeket az érméket, értékük nagyon alacsony, így megkérdőjeleződik használatuk szükségessége.

Az egy- és kétforintosok 2008. március 1-jéig törvényes fizetőeszköznek számítanak - emlékeztet az MNB. A kereskedők címletenként 50-50 darabot kötelesek elfogadni az érmékből, míg a kereskedelmi bankok, és a posták korlátlan mennyiséget.

Március 1-jétől a készpénzes fizetések végösszegét a legközelebbi öttel osztható értékre kerekítve lehet kiegyenlíteni.