A piaci verseny kizárólagossága ellen érvelt Sólyom László köztársasági elnök a Gazdasági Versenyhivatalban (GVH) az idei "Versenykultúráért-díj" átadása alkalmából tartott pénteki beszédében.

Az államfő szerint ugyanúgy nem helyes azt gondolni, hogy ha van verseny, akkor attól önmagában kitűnően működik a gazdaság, mint az a vélekedés, hogy az állam biztosan csak rossz gazda.

A piacgazdaságnak valóban a verseny az alapja, ám azt tisztességes mederben kell tartani - mondta Sólyom László. Hozzátette: a GVH feladata, hogy ne engedje meg a verseny elfajulását, és ezáltal a verseny betölthesse célját.

Sólyom László megjegyezte, hogy a versenyjog tradicionálisan a piacon versenyző cégeket regulázza. Ám manapság egyre inkább szükség van arra, hogy az állam figyelme a fogyasztó felé is forduljon, őket segítse abban, hogy maguk is próbáljanak védekezni a verseny tisztességtelen aspektusai ellen - fogalmazott a köztársasági elnök. Hozzáfűzte: ez nem jelenti azt, hogy ezt a területet le kellene választani a GVH-tól.

Az államfő támogatását fejezte ki, hogy a hivatal függetlensége fennmaradjon, szavai szerint ez az egész állami szerkezet egészsége szempontjából alapvető.

Törvényszerűnek nevezte, hogy az állami szervezetek egy része átpolitizált, példaként az Országgyűlést, a pártokat, a kormányt említette. Sólyom László szerint ugyanakkor a kormányhoz kötődő, de nem utasítható GVH pont olyan intézmény, amelynek függetlensége az egyensúly szempontjából kulcsfontosságú.

Idén Boytha Györgyné, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi docense kapta a "Versenykultúráért-díjat", amelyet Nagy Zoltán, a GVH elnöke adott át. A magyarországi versenyjog megalkotásában érdemeket szerzett Boytha Györgyné korábban a GVH elnökhelyetteseként, majd a GVH versenytanácsának elnökeként tevékenykedett.