Rosszabb lesz a nyugdíjasoknak - de mennyivel?

Vágólapra másolva!
A nyugdíjszámítási szabályok január 1-jétől hatályos változása nyomán rosszabbul járnak a mostantól nyugdíjba vonulók azoknál, akik még tavaly kérhették öregségi ellátásuk megállapítását. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium számításai szerint ez azonban - szemben a 7-8 százalékos csökkenésről szóló hírekkel - csak fél százalékos eltérést jelent.
Vágólapra másolva!

A szociális tárca tájékoztatója kiemeli, hogy a nyugdíj-megállapítási szabályok változása nincs hatással a már megállapított nyugdíjakra, azok emelésére és a 13. havi nyugdíjra. Aki már nyugdíjas, az a továbbiakban - a 2008. januári 5 százalékos emelést is figyelembe véve - kapja a nyugdíját. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege is 5 százalékkal emelkedik, így 28 500 forint lesz.

Az új szabály szerint az 1988 és 2006 közötti keresetek mindegyike 2007-es színtűre emelkedik januártól. A teljes valorizáció (szintrehozás) a megállapítandó nyugdíjakat 2008-ban 10,6 százalékkal növeli. Az is változik, hogy, a nyugdíjak kiszámításánál figyelembe vett bruttó kereseteket a járulékok összegével is csökkenteni kell (míg ma a bruttó kereseteket csak a személyi jövedelemadóval csökkentik). Ez a teljes nettósítás a következő években 10 százalék körül mérsékli a nyugdíjalapot.

A változás hatása 0,5 százalék

A szaktárca számításai szerint a nyugdíjszámítási szabályok változásának negatív hatása mindössze 0,5 százalék. Az új számítási módszer bevezetését azzal indokolták, hogy a jelenlegi kalkuláció nem igazságos. A nyugdíj kiszámításában jelenleg ugyanis igazságtalan az, hogy a nyugdíjjárulék alapját jelentő keresetek részleges szintrehozása miatt attól függően jár jól vagy rosszul a nyugdíjas, hogy olyan évben ment-e nyugdíjba, amikor magas, vagy amikor alacsony volt a keresetek átlagos növekedése.

A teljes valorizálás és a teljes nettósítás együttes hatásaként a 2007. évi és a 2008. évi szabályok szerint megállapított nyugdíjak összege alig tér el egymástól: tehát ha valaki a 2007. évi nyugdíjszámítási szabályok szerint megy nyugdíjba 100 000 forintos nyugdíjjal, az ha az új nyugdíjszámítási szabályok szerint menne nyugdíjba, mindössze 500 forinttal kapna kevesebbet, azaz 99 500 forint lenne a nyugdíja.

A minisztérium tehát cáfolja azokat az állításokat, amelyek szerint aki 2008-ban megy nyugdíjba, annak 7-8 százalékal alacsonyabb lesz a nyugdíja annál, aki 2007. december 31-ig nyugdíjba megy. Továbbá figyelembe kell azt is venni, hogy a 2007-ben megállapított nyugdíjakra január 1-jétől érvényesül az 5 százalékos emelés, ami az előbbi példánál maradva egy 2007-ben megállapított 100 ezer forintos nyugdíjnál 5 ezer forintot jelent. Az új szabály szerinti nyugdíj 2008-ban még változatlanul nem emelkedik (abban az évben senki nem jogosult nyugdíjemelésre, amikor nyugdíjba ment).

Egyéb változások

A hosszú szolgálati idővel rendelkezők teljesítményének fokozottabb elismerését biztosítja, hogy 40 év szolgálati idő felett minden további szolgálati év a jelenlegi 1,5 százalék helyett jövő évtől 2 százalékkal magasabb nyugdíjat biztosít.

Idéntől a korhatár alatti öregségi nyugdíj (előrehozott nyugdíj) igénybevételének feltétele lesz a biztosítás alapjául szolgáló jogviszony megszüntetése. Akik pedig 62 éves koruk betöltése előtt saját jogú nyugdíjasként új jogviszonyban kereső tevékenységet folytatnak, a minimálbér 12-szeresét meghaladó éves munkajövedelem (éves keret összege) megszerzése után szüneteltetniük kell saját jogú nyugdíjukat. Ez a korlátozás megszűnik a 62. életév betöltésekor.

Változatlanul hat hónapra visszamenőleg is lehet a nyugdíjigényt érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy aki 2007 decemberében már jogosult volt nyugdíjra, 2008. június 30-ig kérheti a nyugdíjának megállapítását 2007 decemberétől a 2007-es szabályok szerint.

Mit mérlegeljenek a nyugdíj előtt állók?

A szaktárca arra figyelmeztet, hogy aki idén is jogosult már nyugdíjra, de mégis jövőre kéri a nyugdíjat, az nagyjából 0,5 százalékkal kevesebb nyugdíjat fog kapni, ha átlagos az elért életkeresete. A hosszú szolgálati időt viszont a 40 év feletti biztosítási évek után nem 1,5, hanem évi 2 százalékos prémiummal jutalmazzák. Átlag feletti átlagos keresetek esetén a magas kereseteket nagyobb arányban érvényesítik a nyugdíjban, ez 2-3 százalékkal növeli a nyugdíj nagyságát. Aki idén megy nyugdíjba, már jogosult lesz a januári kb 5 százlékos nyugdíjemelésre.

A 2007. december 31-e előtt nyugdíjazottak az előrehozott nyugdíj mellett is korlátlanul szerezhetnek más munkajövedelmet.

Aki idén jogosult a nyugdíjra, de még nem döntötte el kérje-e a nyugdíjat, az a jogosultság megszerzésétől számított 6 hónapig még a régi szabályok szerint is kérheti a nyugdíját, ekkor jár a januári nyugdíjemelés és munkát is a nyugdíj korlátozása nélkül folytathat.