Sokba kerülnek és a korrupció valamint az aktuális politika behálózza a hazai autópályák építését, legalábbis így vélekednek mindazok, akiket megkérdezett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.az eddigi munkájukról. A NIF az idén összesen 270 milliárd forintot fordított gyorsforgalmi-, közút- és vasútfejlesztésre - mondta Reményik Kálmán, a társaság elnök-vezérigazgatója.

A lakosság többsége ugyan örül az autópályáknak, de mégis kifogásolják, hogy drága és sok körülötte a botrány a korrupciós ügyek miatt. Ugyanakkor fogalmuk sincs az embereknek, hogy mit is csinál valójában a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. sőt még azt sem tudta a többség megsaccolni mennyi autópályát építettek az elmúlt években.

A felmérésben megkérdezettek többsége főként útfelújításra költené a pénzt és nem autópályára. Sőt a városi közlekedés fejlesztését is többre tartják, mint a gyorsforgalmi utakat.

Az idén a NIF 205 milliárd forintot költött gyorsforgalmi útra, 35 milliárdot vasútra, míg 30 milliárd forintot közút fejlesztésére. Reményik Kálmán a társaság elnök-vezérigazgatója.
elmondta, hogy 2008. évi üzleti tervük 391 milliárd forintot tartalmaz, de ez még nem a végleges összeg. A tervek szerint 214 milliárd forintot szánnak gyorsforgalmi utakra (ebből 103 milliárd a költségvetésből, a többi uniós támogatás), 95 milliárdot a vasútra, valamint 81 milliárdot a közutak fejlesztésére költenek.

A jövő évi tervek szerint megkezdik az M31-es építését az M0-ás éa Gödöllő között. ugyancsak megkezdődik az M6-os építése Szekszárd-Bóly között, melyet várhatóan 2010-ben fejeznek be.