Ketten versenyben a kormányzati negyedért

Vágólapra másolva!
A KÉSZ Közép-Európai Építő kft. illetve a Wallis Ingatlanfejlesztő Zrt. vezette konzorciumok maradtak versenyben a kormányzati épületegyüttes felépítésére és 25 éven át tartó üzemeltetésére kiírt pályázaton.
Vágólapra másolva!

A két konzorcium tehet végső ajánlatot az ár és a határidő meghatározásával - közölte Görözdi György miniszterelnöki megbízott, projektigazgató. A közbeszerzési pályázat eredményhirdetése december 29-én lesz - tette hozzá.

A KÉSZ vezette konzorcium tagja az Europolis Real Estate Manaegment kft., míg a Wallis-vezette konzorciumban a Strabag AG és a WPR Sec Ingatlanfejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szerepel még. Görözdi György sem az ajánlati árakról, sem a vállalási határidőkről nem kívánt tájékoztatást adni az eredményhírdetés előtt.

A korábbi információk szerint a negyed 2009 végére épülne meg a kormány 2007. május 11-iki határozata szerint a Podmaniczky utca és a Váci út közötti 30 hektáros területen.

Láng Balázs a projekt kommunikációs igazgatója korábban elmondta, hogy a megvalósuló beruházás 2007-es jelenértéken számított maximális összege 142,5 milliárd forint lehet, de az eljárás során lefolytatott "árlejtés" révén a vállalási ár ennél csak kevesebb. Ebben az összegben benne van az építés, a 25 éves üzemeltetés és karbantartás költsége is.