Brüsszel jegeli az uniós egészségbiztosítást

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság (EB) elhalasztja a betegbiztosítások érvényességének kiterjesztését más tagállamokra, mivel az EB elnöke nem akarja megzavarni a lisszaboni szerződés ratifikációs folyamatát. Az uniós tagállamok nem egységesek a betegek jogainak kiterjesztésében, jóllehet az Európai Bíróság szélesen értelmezve a belső piacot, úgy ítélkezett, hogy a betegek joggal várják el külföldi kezelésük megtérítését - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Erre alapozva tervezi az EB a direktívatervezet előterjesztését, de a nézeteltérések miatt már decemberben a halasztás mellett döntöttek, és immár a januári új határidőt sem tartották be. Sőt, az EB most már nem is ad új határidőt: zsúfolt napirendre való hivatkozással közelebbről meg nem jelölt ideig elnapolták ezt a témát. Kiszivárgott hírek szerint a halasztást maga José Manuel Barroso, az EB elnöke szorgalmazta.

A múlt héten tartott informális bizottsági tanácskozáson az elnök világossá tette, hogy a lisszaboni szerződés olajozott ratifikálása érdekében egyelőre nem lenne célszerű a kényes témákat bolygatni, amelyek negatívan befolyásolhatják a folyamatot. A betegbiztosítás ilyen téma lehet, hiszen a tagállamok eddig szinte kivétel nélkül ellenálltak, ha valaki külföldi gyógykezelését akarta elszámolni.

Az EB egyébként nem kívánja korlátlanul lehetővé tenni a betegturizmust, csak - a felelős biztos, Markosz Kiprianu szavaival - jogbiztonságot akar teremteni, pontosan körülírva azokat a helyzeteket, amikor a biztosítottnak joga van költségei visszatérítésére, legalább olyan mértékben, amilyenre saját országában számíthatna - olvasható a Napi Gazdaságban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!