A tőzsdére vonatkozó kérdést illetően pedig kifejtette: az állam nem tervezi új tőzsde alapítását, a magyar tőzsde működőképes, az Új Tulajdonosi Programot a kormány a tervezettnek megfelelően "viszi tovább".
A kedvezőbb félévi prognózis oka az adóbevételek megfelelő alakulása, ugyanakkor a MÁV számára mintegy 43 milliárd forint értékben hoztak előre termelési támogatást a második félévről.
Keller László ismertette: májusban a vártnak megfelelően többlettel zárt az államháztartás, a szufficit 97,5 milliárd forint volt, a GDP 0,3 százaléka. Májusban az adó- és járulékbevételek a tervezettnek megfelelően alakultak, az szja bevételek meghaladták, a munkaadói és munkavállalói járulékok alulmúlták a prognózist.
A vártnál valamivel nagyobb többlet - a tárca 88,6 milliárdos szufficitet várt májusra - elsősorban a kiadási oldalon keletkezett, zömében a költségvetésben, de a többi alrendszer kiadása is alacsonyabb lett az előrejelzetthez képest. A központi költségvetésben elsősorban az egyedi és normatív támogatások, a lakástámogatások, az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások lettek kisebbek.
A január-májusi hiány a várt 433,6 milliárd forinttal szemben 424,8 milliárdot tett ki, a GDP 1,6 százalékát, ez az egy évvel korábbinál 321,8 milliárd forinttal kedvezőbb adat.
A PM prognózisa szerint az év egészében a központi költségvetés hiánya 1073 milliárd forint, a tb alapoké 12,8 milliárd forint lesz, míg az elkülönített állami pénzalapok 5 milliárd forintos többlettel zárnak. Az éves kiadások 9276 milliárd forintot, a bevételek 8203 milliárd forintot tesznek ki.
A kamatkiadásokra vonatkozó prognózison nem változtattak, azok a - már korábban megemelt - tervezettet várhatóan 50 milliárd forinttal haladják meg, a prognózis 1151,6 milliárd forint. Sajnálatosnak nevezte az államtitkár, hogy az infláció nem a várt pályán halad - az élelmiszer és az üzemanyagárak alakulása, illetve az önkormányzati díjaknak a tervezett infláció feletti emelése miatt -, ennek ellenére a tárca még nem változtat az 5,9 százalékos inflációs előrejelzésén.
A fuvarozókkal folytatott egyeztetésekről elmondta: ha a megállapodás az önkormányzati bevételek csökkenésével jár - gépjárműadó mérséklése -, azt a jövő évi büdzséből kell finanszírozni. A sajtóban 4-5 milliárd forintra becsült költségvetési kihatást helytállónak nevezte. A héten folytatódó tárgyalásokba ezért bevonják az önkormányzati tárcát is - erősítette meg.