Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!
Magyar idő szerint délután egy órakor a világ vezető jegybankjai fél százalékponttal csökkentették az irányadó kamatlábakat. Amerikában ezzel 1,5 százalékra csökkent az alapkamat. Mindez Nyugat-Európára nem hatott pozitívan, Amerikában viszont a kereskedés második felében, két órával a zárás előtt, magyar idő szerint 8 órakor hirtelen emelkedésnek indult a New York-i tőzsde.
A Dow Jones ipari átlag (DJIA) ekkor 100 pontos - 1,3 százalékos - pluszt mutatott. Ezek alapján elképzelhető, hogy véget érhet a napok tartó zuhanás a börzén. A Nasdaq 2,2 százalékos pluszban járt nyolc óra körül, az S&P pedig 1,7 százalékot emelkedett.
A pozitív fordulatban fontos szerepet játszott a bankszektor, a Dow Jones kosarában szereplő pénzintézetek - a 4 százalékkal gyengülő Bank of Americán kívül - jól szerepelnek: a JP Morgan közel 7 százalékos, az American Express és a Citigroup 1,5 százalékos drágulásnál tartott ekkor. A pénzügyi papírok mellett a nyersanyagkitermelő cégek és a technológiai szektorban érdekelt vállalatok is felfelé húzzák az amerikai mutatókat.