Megbírságolták a Mol pozsonyi finomítóját

Vágólapra másolva!
Jogerőre emelkedett az a háromszázmillió koronás (körülbelül 2,2 milliárd forint) bírság, amelyet a szlovák versenyhivatal (PMÚ) majd egy éve vetett ki a Mol Rt. többségi tulajdonában levő pozsonyi olajfinomítóra, amiért az vezető piaci helyzetével visszaélve megkülönböztető üzletpolitikát folytatott kereskedelmi partnereivel szemben.
Vágólapra másolva!

A versenyhivatal szerint a Slovnaft a forgalmazókkal folytatott egyéni alkuk során úgy állapította meg a végső árakat, hogy a viszonteladókat azok kérelmére sem volt hajlandó tájékoztatni a feltételekről, amelyek alapján kedvezményeket nyújtott és pótdíjakat szabott partnereinek.

A monopolhelyzetet élvező Slovnaft megindokolhatatlan piaci magatartása következtében a partnerek gazdasági versenyképességének lehetséges diszkriminációját idézte elő - mondta a PMÚ szóvivője, aki a felrótt magatartást részletezve annyit árult el, hogy a 2005 január elseje és december 31-e közti időszakban a Slovnaft a motorbenzin nagykereskedelmi árát a Shell Slovakia Rt.-nek magasabban szabta meg, mint az OMV Slovakia Rt.-nek, jóllehet, a Shell az OMV-nél nagyobb mennyiségű motorbenzint vett a finomítótól. A jelzett évben a gázolaj eladása során is hasonló, objektív okokkal nem magyarázható üzletpolitikát folytatott.

A Slovnaft szóvivője reagálásában elmondta: a cégnek hatvan nap áll rendelkezésére a bírság kifizetésére, de remélik, hogy a jogi eljárás esetleg lehetőséget teremt arra is, hogy mégse kelljen kifizetniük az összeget. A Mol - a Slovnaft 98,7 százalékos tulajdonosa - tavaly februári jelentésében közölte, hogy 2,2 milliárd forint céltartalékot képzett a bírság kifizetésére.