Ninden harmadik munkás fekete

Vágólapra másolva!
Akár a bruttó hazai termék (GDP) 3-4 százalékával is csökkenthet a feketegazdaság Magyarországon 2008-ban, így annak mértéke a GDP 13-14 százalékára mérséklődhet - mondta Kondorosi Ferenc az Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos.
Vágólapra másolva!

Kondorosi Ferenc a Magyar Távirati Irodának nyilatkozva úgy vélte, elsősorban a gazdasági szervezetek együttműködésében látja a helyzet megoldását, ugyanakkor fontosnak tartja a társadalmi szemléletformálást is.

Hangsúlyozta: olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek megnehezítik a "feketén szerzett pénzek tisztára mosását". Példaként említette, hogy a nagy értékű (3,5-4 millió forint feletti) pénzügyi tranzakciókat csak banki utalással lehetne bonyolítani.

Kondorosi Ferenc szerint a gazdaság kifehérítése érdekében öt területen van szükség változtatásokra, ezek az adó intézkedések, a pénzügyi eljárások, a munkaügyi- és gazdasági szabályozás valamint az adminisztratív intézkedések.

A szakember úgy véli, hogy a külföldön már sikerrel alkalmazott intézkedések Magyarországon is előremozdíthatnák a fekete- és a szürkegazdaság elleni küzdelmet. Példaként a általános jövedelemadó csökkentését, az egykulcsos adót és a munkaerő költségek adóékének csökkentését hozta.

A kormánybiztos közölte, hogy becslések szerint 2006-ban a feketegazdaság 3 700 milliárd forint volt, ez megfelelt a nyugdíjasok éves járandóságának vagy az egészségügyi büdzsé éves keretének.Feketegazdaság nélkül az államnak annyival több bevétele lenne, hogy a felére csökkenthetné az áfá-t.

A feketegazdaság főbb területei a jövedelemeltitkolás, a számlagyártás és áfa csalás, a cigaretta- és üzemanyag csempészet, a jövedéki adócsalás, a számla vagy nyugta nélküli szolgáltatás és a fekete foglalkoztatás.

A Magyar Nemzet pénteki száma viszont az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség legfrissebb adataira hivatkozva arról ír, hogy egyre több a feketemunkás Magyarországon.

A cikk szerint hiába növelte jelentősen a revizorok számát és hatáskörét az adóhivatal, hiába szaporodtak meg az ellenőrzések, az élőmunkát terhelő magas adók miatt egyre nagyobb méreteket ölt a feketemunka,

Míg 2006-ban az ellenőrzött munkások 23 százaléka dolgozott feketén, addig 2007-ben már minden harmadik dolgozót foglalkoztattak illegálisan.

Tavaly az adóhivatal megkezdte revizori csapatának erőteljes bővítését, s ez év közepére várhatóan 1700 fővel gyarapodik az adóhatóság létszáma. A megerősített ellenőrzés eredménye a büntetésekben már megmutatkozott, hiszen a feketemunkáért tavaly kiszabott bírság értéke elérte a 6,2 milliárd forintot, a terjedő illegális foglalkoztatás azonban ennél lényegesen nagyobb károkat okozott a gazdaságnak - olvasható a lapban.