Gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A forint kissé gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót kedden fél tíz körül 253,30/40 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 252,90/253,05 forintos árral.
Vágólapra másolva!

A forint gyengülésében a kereskedők szerint közrejátszott a decemberi inflációs adat, amely magasabb lett a vártnál. Az adat közlése előtt még kevéssel 253,00 forint alatt jegyezték az eurót.

A fogyasztói árak 2007 decemberében 7,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, az év egészében pedig átlagosan 8 százalékkal emelkedtek. Az elemzők decemberre 7,2 százalékot, a 2007. évre pedig 8 százalék körüli drágulást vártak.

A dollár árfolyama reggel 170,55/65 forint volt, míg hétfőn délután 170,05/15 forinton állt.